myjesus

húsvétig tartó facebook böjtbe kezdtem. csak akkor érted meg, hogy ez mit jelent számomra, ha ismersz, és tudod, mennyire rá voltam függve erre a közösségi oldalra. (hogy miért csinálom? mert több időt akarok szánni a valóban fontos, hasznos, építő dolgokra, az istennel való beszélgetésre… azt akarom, hogy ne egy weboldal legyen az úr az életemen, időmön, hanem én irányítsak a kettőnk kapcsolatában).

persze, úgy tűnik, mintha most minden a facebookon zajlana: megkérnek, hogy rakjak fel ezt-azt, nézzem meg amazt, mert fontos… vagy éppen a szokottnál sűrűbben kapok értesítést, hogy az oldalamon hét üzenet és kilencvenkilenc új bejegyzés vár… de ellenállok.

a minap felmerült, hogy lesz egy találkozóm egy tanárnővel, aki diákjait hozná a szervezetünkhöz önkéntes munkára. egy kollégámnak nagyon ismerős volt a nő neve, gyanította, hogy az neki gimis osztálytársa volt. pár perc múlva küldte is a linket, hogy nézzem meg: valóban egy osztályba jártak. célszerű lett volna belépni a „fácséra”, és megnézni, kivel is lesz találkozóm. de nem léptem be.

aznap este találkozóm volt imatársammal. amíg teát főzött, megpillantottam az asztalán egy téli keresztény konferencia prospektusát.  lapozgatni kezdtem, és szemem megakadt az aznap oly sokat emlegetett néven. „jé, ő az egyik előadó? vele fogok találkozni holnap! ismered?” – kérdeztem imatársamat. „hát, te is ismered! – mondta ő – ott volt a leánybúcsúmon, meg ő tolmácsolt az esküvőmön!” erre elővette a „valódi facebookot”, vagyis esküvői fotóalbumát, és megmutatta nekem a leányt.

újra megerősödtem abban a hitemben, hogy ha elhatározol valamit, amit lelki épülésedért, istennel járásodért teszel, és kitartasz benne, istennek az kedves áldozat lesz, és megáldja. volt, hogy a pénzt, amit egy földi dologra szerettem volna elkölteni, végül adományba adtam – és mégis, ajándékba, csodás módon, megkaptam azt a vágyott tárgyat is. olyan is előfordult, hogy egy zenét vagy filmet mindenképpen meg akartam nézni/hallgatni, gondoltam, galád módon letöltöm… nem tettem meg, és rövidesen megnézhettem a televízióban. aztán most, hogy a kínálkozó alkalom ellenére sem néztem meg a számomra addiktív közösségi oldalt, máshogy tudtam meg, hogy kivel is lesz találkozóm. kicsi dolog, tudom, és talán butaságnak tűnik a számodra, de én isten kedves ajándékainak tartom ezeket.

jakab 1: 12-14 „boldog ember az, a ki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az úr ígért az őt szeretőknek. senki se mondja, mikor kísértetik: az istentől kísértetem: mert az isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért. hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.”