myjesus

újra olvasok. mármint, persze, eddig is olvastam, de most, hogy napi egy órát vonatozom, jóval több időm van egyik kedvenc tevékenységemre. éppen az édentől keletre című művön rágom át magam. zseniális, elgondolkodtató regény, és őszinte-kegyetlen ábrázolásmódja okán bele is kavar rendesen konfliktuskerülő, mindig jót váró lelkem nyugalmába.

a történet egy pontján az ikerfiúk egyike megtudja, hogy halottnak mondott édesanyjuk nem csak, hogy nem halt meg, hanem boldogan él, és egy közeli, minden malacságot bevállaló bordélyház vezetője. most azon őrlődik, hogy hogyan tartsa magában azt a titkot, amelyre rájött. titok, mert tudja, hogy ha kikotyogná, megbántana vele másokat, titok, noha nem ő követte el a bűnt… mégis, az ő szívét marja éjjel-nappal.

elgondolkodtam ezen a titok dolgon. én mindig is azt hittem, hogy nekem nincsenek titkaim. életem nyitott könyv, a rossz dolgok élét pont azzal próbálom elvenni, hogy nyugodtan beszélek bármiről. „kiszolgáltatod magad” – mondják erre sokan, és lehet, hogy van is benne valami. mégsem érzem azt, hogy valaki meg akar semmisíteni, tönkre akar tenni, fogást akar találni rajtam „titkaimon” keresztül.

aztán rádöbbentem arra, hogy igenis vannak titkaim. azok a dolgok, amelyek jobban fájnak annál, mintsem, hogy beszélnék róla másoknak. sőt, ezek olyan dolgok, amelyekről „magammal sem beszélek”. menekülök előlük, ha eszembe jutnak, inkább kényszerrel elterelem róluk a gondolataimat. énem, múltam mérgező oldala ez. tagadom, kerülöm – de meddig? mikor merek hazugságok nélkül szembenézni ezekkel az érzésekkel, történésekkel?

alighanem, egyedül erre sosem leszek képes. tudom, hogy ezek azok az eltemetett „titkok”, amelyek már nem is titkok, hanem elhordozhatatlan kínok, amelyeket csak egy személy tud meggyógyítani: jézus krisztus. vele kell ezeket megtárgyalnom.

fél évtizede vagyok újjászületett keresztény, megváltott hívő. örök életem van. olvasom a bibliát. imádkozom. fura, hogy most szembesülök azzal, hogy van még egy réteg, amelyet nem tártam fel, nem adtam át az istennek. felszabadultan beszélek az önsanyargató éheztetésemről, a paráznaságomról, az ocsmány beszédemről, az okkultizmussal való próbálkozásaimról, tehát letett bűneimről… de van egy újabb, sötét szoba, amit eddig nem tártam fel az úrnak.

döbbenetes, hogy minderre egy irodalmi remekmű világított rá. steinbeck egy zseni volt.

(köszönöm, uram, hogy megalkottad őt!)

róma 8:28 „azoknak, a kik istent szeretik, minden javokra van.”