édes drágámmal meghívást kaptunk a kiáltás az életért egyesület jótékonysági vacsorájára. a városi káosz ellenére sikeresen megérkeztünk a kilencedik kerületi hotel szépen feldíszített nagytermébe. a férjem elfoglalta a helyét, én pedig segítettem a ruhatárban, így kicsit késve csatlakoztam az asztaltársasághoz.
bemutatkoztam a mellettem ülő férfinak, aki azt mondta, őt simon andrásnak hívják. mondtam neki, hogy ismerek és tisztelek egy simon andrást, csodálatos rajzai életem több szakaszán is mélyen megérintettek már… megkérdeztem tőle, vajon van-e valami köze a művészhez? „simon andráshoz? igen, van közöm… ugyanis én vagyok.” a szégyentől azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, de hát ezt már nem tudtam visszaszívni. kicsit beszélgettünk, majd előre ment, hiszen ő volt az este előadója.
sok szép grafikája és magvas gondolatai közül ez különösen sokat jelentett nekem:
életed szeretet üzenet,
melyet szent lelkével ír az isten.
bárcsak eljutna a címzettekhez!
ne maradj borítékba zárt levél!
melyet szent lelkével ír az isten.
bárcsak eljutna a címzettekhez!
ne maradj borítékba zárt levél!
az este folyamán rövid beszámolót hallhattunk az egyesület munkájáról. kiderült, hogy az elmúlt tíz esztendőben ötven kisbaba születhetett meg azért, mert a válságterhességi tanácsadónők foglalkoztak az abortuszra készülőkkel, és felvilágosították őket a két lehetőség (abortusz vagy megtartás) következményeiről.
három munkatárs olvasta fel a megszületett kisbabák neveit, mialatt ketten szív alakú leveleket akasztottak egy nagy kartonból készült fára. a fa végül piros szívektől „roskadozott” – az élet fáján ötven kis név sorakozott.
végül mi, a vendégek is kaptunk egy papírból kivágott szívet, egy kis lábnyommal, szalagra kötve. hogy emlékezzünk azokra, akiket nap mint nap elvetnek és megölnek, és, hogy imádkozhassunk azért, hogy minél többen valami isteni csoda folytán megmenekülhessenek közülük.
példabeszédek 24:11 „szabadítsd meg azokat, a kik a halálra vitetnek, és a kik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg!”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.