az elmúlt napokban, hetekben több alappillér(nek gondolt) dolog omlott össze az életemben. valamelyiket én magam romboltam porig, valamelyik pedig „magától” lett az enyészeté: már nem is akartam küzdeni érte. ha ez így folytatódik, újra az leszek isten előtt, akinek eredetileg is teremtett: egy kapcsolatok, szolgálatok, érdemek és elismerések nélküli, egy testileg-lelkileg mezítelen, az ő kegyelmére és szeretetére szoruló emberi lény. egy nélküle semmi. de vajon jó lesz-e ez nekem? mi történik aztán? és főleg: miért történik mindez?
a firefox programon belül letöltöttem egy alkalmazást, amelynek köszönhetően a böngésző sor alatt minden nap megjelenik egy ige. a mai napon ez villant fel: „ha atyám és anyám elhagynának is, az úr magához vesz engem.” (zsoltárok 27:10) bátorítás ez most. ha a közelemben élő és engem ismerő legfontosabb személyek, apám/anyám/főnököm/barátaim el is hagynak (fizikailag, érzelmileg, vagy a bizalom és a megbecsülés szempontjából), az isten az, akihez mindig mehetek, aki mindig tud rólam, soha el nem hagy, és aki pontosan ezért tudja azt is, mit hoz a holnap.
mostanában sokszor gondolok egyik példaképemre, teréz anyára, aki eredetileg egy elit, tehetős család sarja volt. aztán egyszer csak összeomlott körülötte minden (nem feltétlenül fizikailag, anyagilag, hanem isten elhívása miatt önmaga mondott le addigi életéről), és bizonyára volt, hogy úgy érezte: senkire sem számíthat, mindenki hátat fordított neki. ő mégis bízott. hitt abban, aki teremtette őt: az egyedül élő istenben, ő pedig vezette őt… nem üvegpalotába, gazdag férj mellé, “bele a tutiba”, hanem egy lepratelepre. mégis, onnan a semmi közepéről egy idő után az is megadatott neki, hogy állam- és egyházfők hívták, és kényeztették figyelmükkel, szavaikkal, javaikkal… neki pedig mindez talán csak arra volt jó, hogy vissza-visszanézzen, és megállapítsa, hogy vagyon és emberek elismerése nélkül, de istennel, még mindig a legjobb dolog élni. mert azt, gondolom, nem vitatja senki, hogy teréz anya egy boldog ember volt. az egyik legboldogabb.
nem tudom, mi a következő lépés, mit kell tennem, vagy mit nem. de bátorításként megpróbálok a példaképemre nézni… vagy inkább még feljebb…
1mózes 2:25 “valának pedig (…) mezítelenek, (…) és nem szégyenlik vala.”
máté 17:8 “mikor pedig szemeiket fölemelék, senkit sem látának, hanem csak jézust egyedül.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.