nemrég olvastam egy könyvet isten szeretetnyelveiről. arról, hogy mi, emberek hogyan fejezzük ki imádatunkat isten felé, és milyen módokon szeret vissza minket ő. azt az embert, aki a szavak szeretetnyelvén ért, azt igéjén, a biblián keresztül éri el. aki az ajándékok nyelvén „beszél”, azt ajándékokkal (gyógyulással, megtéréssel, földi javakkal) halmozza el. akinek az érintés a szeretetnyelve, azt egy imatárson, vagy egy dícsérő éneken keresztül érinti meg, aki pedig a szívességek nyelvén ért, annak megsegítésére szerető, szolgáló hívőket küld, akik fizikálisan megtesznek neki valamit, amire nagy szüksége van (kertásás, bevásárlás, stb).

engem, (akinek a dícsérő szavak és az ajándékok a szeretetnyelve), már rengeteg mindennel elhalmozott az úr. minden karácsonyra, születés- vagy névnapra ad valami szép ajándékot. például a szülinapomra kaptam tőle egy megtérő kolléganőt (az ő megtérését kértem tőle korábban)… névnapomra küldött egy dalt, régebben egy olyan barátnőmnek adott társat, akiért már régebb óta imádkoztam… egyszer egy gyógyulással ajándékozott meg, de kaptam már tőle pénzt is (a westendben találtam egy elhagyott tízezrest, amelyet, gazdája nem lévén, eltettem, és vettem belőle egy korcsolyát, és abban az évben rendszeresen jártam látássérültekkel korizni).

a tegnapi napom is egy ilyen ajándékozással ért véget. este fél kilenckor ért véget a jelige magazin lapindító értekezlete, és a drágám eljött értem. együtt sétáltunk végig a westenden, amelynek a végében parkolt. az üzletek már zárva voltak, a folyosók kihaltak. egyszer csak lefelé nézve megpillantottam egy hosszában félbe hajtott lila papírdarabot. lehajoltam érte. egy ötezres volt. senki nem volt a környéken, így magammal vittem a pénzt (csak akkor kövezz meg, ha biztos vagy benne, hogy te nem így tettél volna). egy pár másodperc múlva izgatottan megszólal a férjem: „gyere, hátha még nyitva vannak!” kicsodák vannak nyitva? – kérdeztem én, de addigra már láttam is, hogy mire gondol… a holt-tengeri termékeket áruló pavilonra. a srácok éppen az utolsó szekrénykét zárták, tehát a válasz adott volt: már nincsenek nyitva. „persze, nyitva vagyunk” – mondta az egyik, „mit szeretnél?” „azt a körömápoló csomagot” – mondtam neki (amelyre már október óta vágyom, és amelyet már karácsonyra, vagy valentin napra, születés- vagy névnapomra is szerettem volna… bár ezt a gondolatot nyilván nem osztottam meg vele.) „rendben, tízezer forint lesz” – nyújtotta felém a dobozkát a férfi. „ó, tízezer? karácsony előtt csak a felébe került.” – szomorodtam el én. „igen, de az egy reklám volt, most már tízezer… hát jó, akkor legyen öt, na.” – zárta a rövid alkudozást az eladó. a következő pillanatban már a szépséges, illatos, holt-tengeres csomaggal a kezemben repkedtem édes drágám mellett. „jézus szeret téged” – summázta mosolyogva az estét a szerelmem.

igen, isten az,

jób 9:10 “aki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.”

zsoltárok 37:4 “gyönyörködjél az úrban, és megadja néked szíved kéréseit.”