myjesus

egyik barátnőm – szívem egyik legkedvesebbje – menyegzőre készül. fent volt az imalistámon, rendszeresen kértem istent, hogy ajándékozza meg társsal. meghallgattatott.

„a vacsorán – mondta kerekre nyílt szemmel – már az új nevem lesz az ültetőkártyán, hiszen akkor már az asszonynevem lesz érvényben, a régi nem létezik többé.” igaza van, mégis, szíven ütott a mondata. hát, végül is én ugyanaz maradtam attól, hogy valakinek a felesége lettem, nem? – tettem fel magamnak a kérdést. de gyorsan meg is válaszoltam: nem. és ez így van jól. egy emberöltőn belül is vannak olyan pontok, ahol az ember teljesen más lesz, mint amilyen addig volt. és ez természetes.

amikor jézus befogadása mellett döntöttem, arra mondtam igent, hogy gondoljon bárki bármit, én vállalom és megvallom, hogy békére, kincsre leltem jézusban, és az ő kedvét keresve élek, érzek, „működöm”.

2korinthus 5:17 „azért ha valaki krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”

máté 10:32,33, 37, 38 „valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei atyám előtt; a ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei atyám előtt. a ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. és a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”

sok barátom elfordult tőlem, a családom szektásnak tartott, sok könny és lemondás jelezte az életemben, hogy valami végérvényesen megváltozott, ugyanakkor vallom, hogy én lettem a világ legboldogabb embere, mert békém és kincsem az isten, aki lakozást vett a szívemben.

a régi elmúlt. akkor is ez történt, amikor férjhez mentem. elmúlt az, hogy engedetlenségemért magam vállaltam a következményeket, és úgymond „azt csinálhattam, amit akartam”. az isten szellemi tekintélye alá, de a magamé fölé odavettem a férjemét is.

efézus 5:22-25 „ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az úrnak. mert a férj feje a feleségének, mint a krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. de miképen az egyház engedelmes a krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a krisztus is szerette az egyházat”

ha egyedülállóként vagyok rendetlen, parázna, lusta vagy slampos, akkor páran sajnálkozva néznek rám, esetleg a hátam mögött pusmognak. ha ugyanezt férjezetten teszem, már a férjemet is pletykának vagy ítélkezésnek teszem ki, azaz szégyent hozok az ő fejére is. vagyis a házasságkötéssel végleg vége van az „én”-nek, és beköszöntött a „mi” korszaka.

a régi elmúlt. és ugyanígy, megint egy teljesen új kezdődik, amikor majd kisgyermekünk lesz. már mi ketten sem élhetjük a mi gondtalan, lazulós, költekezős életünket, mert felelősek leszünk valakiért, akit ránk bízott az isten.

2korinthus 12:14 „nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.”

máté 7:9,10 „ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki? és ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki?”

lehet, hogy manapság a konstans jellemeké a világ: a büszke, mindig sikeres és harmonikus, változást nem mutató, sőt azt rossznak minősítő emberek korát éljük. akik azt mondják, hogy önmagunkat feladni valakiért vagy valamiért nem sikk. én nem így gondolom.

eddigi életemben azt tapasztaltam, hogy attól, hogy feladtam önmagamat, vagy legalábbis magamból egy jókora részt, csak jobb lett az életem, és áldások özöne zúdult rám. az azonban nem mindegy, hogy kiért vagy miért, és hogy milyen mértékben adjuk fel magunkat. jézusért feladni mindent egy olyan befektetés, amely sokszorosan megtérül. a régi elmúlik, de az új… az új mindenre elég.

2korinthus 12:9 „elég néked az én kegyelmem”