már sokszor tapasztaltam, hogy amikor a bibliát olvasom, nem csak egy szimpla könyvet olvasok, hanem olyat, amely mindig újat tud adni (bár már olvastam minden egyes betűjét, mégis úgy nyílik meg előttem napról napra, mintha sosem olvastam volna), és amely olyan érzéseket, kijelentéseket gerjeszt bennem, amelyek addig ismeretlenek voltak számomra.

a lukács evangéliuma első fejezetében zakariás és erzsébet történetét olvastam el. mind a ketten „jó fajta”, hívő emberek voltak (amilyenekkel azért ma is lehet találkozni). eljárt felettük az idő anélkül, hogy házasságuk gyermekkel gyarapodott volna (ez sem egy szokatlan dolog manapság). aztán egy angyal kijelentette zakariásnak, hogy fiuk fog születni (ez már azért ritkább jelenség, hehe, de nem is ez a történet lényege).

a férfi kételkedett isten tervében, abban, hogy fiút ölelhet vénségére, ezért a hitetlenségért pedig az angyal bezárta zakariás száját a gyermek születéséig. erzsébet viszont nagyon örült, mégis, „elrejtőzék öt hónapig, mondván: így cselekedett velem az úr a napokban, a melyekben reám tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között.” tipikus reakciók: a racionálisan gondolkodó férfi hitetlenkedett, a nő örömben tört ki… de hát, ha annyira örült, miért bújt el mindenki elől, közel fél évre? – merült fel bennem rögtön. aztán egy kérdés “mart belém” (mintha valóságos hangon szólt volna): “biztosan akarod tudni?” p-p-persze – gondoltam magamban. aztán olyan gondolatok rohantak meg, amire azelőtt sosem gondoltam, és olyan nyomást éreztem a szívemben, amelyet azelőtt sosem.

isten így kezdte a sugalmazást: “tudod, leányom, régen is így volt, és ma sincs másképp… ha egy fiatal pár összeházasodik, mindenki azt kérdezi, na, mikor lesz baba? akkoriban erzsébettől is ezt kérdezték. a piacon, a zsinagógában, a baráti összejöveteleken. pár hónap múlva pedig együtt örült vele minden családtag: megfogant a gyermek! aztán egy borzalmas, véráztatta éjszakán kínok kínjával elment a baba. aztán még egy, és még egy. többé nem kérdeztek semmit a szomszédok, és a barátnők bíztatása is alábbhagyott. a kedves szavak sajnálkozássá alakultak, a kényszeredett mosoly mögött suttogós szánakozás lapult, majd elfogyott a szó is. és fájó némaságba fordultak az évek. erzsébet talán megszerette a kertészkedést, a kézművességet, kiskutyát vett vagy a szomszéd nénit gondozta. nem barátkozott gyermekes családokkal, szégyelte ugyan, de a látványukat sem bírta már.”

(a gondolatok, melyek megrohantak, elviselhetetlenül szorították a szívemet. istenem, van még valami? persze, hogy van, leányom.)

amikor az ember a körülményekre tekint, és annyi fájó emléket hordoz, mint például erzsébet, a hite is megcsappan. hiszen hogyan tudna tisztán és igazán isten jóságában bízni, ha a szemekben szánakozás látszik, és a tény tény marad: „nincs gyermek. mindenkinek van, csak nekem nincs.” kitartó munka a hitet újra meg újra, napról napra átélni, hiszen semmi látható nem támasztja alá, hogy isten tényleg létezik, és jót tervezett az életünkkel kapcsolatban.

erzsébet mégis megtartotta a hitét, és amikor megtudta, hogy isten letekintett rá és hitéért megajándékozta egy kisbabával, örvendezett. talán félt, hogy hitét, örömét megcsorbítja a baráti kör, a szomszédok, vagy a rokonság, (látva domborodó pocakját, talán megint szánakozva néznek rá, és azt gondolják: na, ez a magzat vajon megmarad? hiszen erzsébet olyan öreg már)… ezért bújt el. el kellett menekülnie a hitét rombolók elől, hogy csendben örülhessen isten jóságának.

isten nagy dolgokra mutatott rá ezen a bibliai történeten keresztül. megmutatta (a töredékét) annak a gyötrelemnek, amelyet azok érezhetnek, akik az anyaságra vágynak, de több évig nem adatik meg nekik ez az ajándék. de arra is rámutatott isten, hogy a kitartó hit megajándékoztatik, és azt is megtanította, hogy néha el kell bújnunk azok elől, akik cinikusan néznek hitünkre, és szánt szándékkal vagy akaratlanul, de rombolják azt.

és végezetlül: isten ezen a történeten keresztül is megnyugtatott, hogy kezében vagyunk, de olyan szinten, hogy a legapróbb részletekig tud rólunk, még születésünk előtt. ő céllal tervezett minket.

lukács 1:13-16 “ne félj zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét jánosnak. és lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén; mert nagy lészen az úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik szent lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva. és az izrael fiai közül sokakat megtérít az úrhoz, az ő istenükhöz.”