egy női magazin címlapján olvastam nemrég: „ne légy a pasid pszichológusa!” egy másikon pedig: „divat ma még az őszinteség?”.

szeretem linda dillow keresztény írónőt. nem is tudom, melyik könyvében arról ír, hogy egyszer hogyan szerelmeskedett gyászoló férjével szeretetből, gyengédségből, vígasztalásból. hosszú, szerelemmel megélt házasságuknak ez volt az alapja: az egymás iránt tanúsított gyengédség, figyelmesség, és az, hogy a nő mindig meghallgatta a férjét. igazi támaszai voltak egymásnak. isten ajándékba adta a házastársunkat. szeretőnek, barátnak, és ha kell, pszichológusnak.

ezt is nemrég olvastam:

„zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor bejött egy bekötözött ujjú idős úr. rögtön szólt, hogy siet, mert kilenckor van egy fontos találkozója. kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. időközben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. a seb nem tűnt olyan súlyosnak... az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell mennie, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. amikor a hölgy egészsége felől érdeklődtem, elmesélte, hogy alzheimer kóros felesége hét éve él idősek otthonában. gondolva, hogy a feleség egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy öt éve nem ismeri fel... akkor csodálkozva megkérdeztem: "és ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?" ő így válaszolt: "az igaz, hogy ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki ő". szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget... lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: "ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!... hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!... nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus. szeretni annyit jelent, hogy elfogadjuk a társunkat olyannak, amilyen éppen most, vagy amilyen lesz a jövőben. nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van".

1mózes 2:18 „és monda az úr isten: nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.”