mostanában sokat gyalogolok. reggel munkába, este pedig onnan haza, vagy éppen a gyülekezetbe. harmadik hete „sétálgatok” napi tizenöt kilométert. azért teszem ezt, hogy a vakvezető tanonc jószágunk minél több „félelmetes” szituációba keveredjen: találkozzon kutyákkal, galambokkal, kukásemberrel, hajléktalannal, járjon hídon, aluljáróban, halljon szirénát és felturbózott sportautókat. hiszem, hogy előbb-utóbb mindenre jól reagál majd, és elfelejti ezt az utóbbi időszakban jellemző ugatós-morgós viselkedést.
jót tesz a séta nekem is. kitisztul a fejem, sokat gondolkodom, és figyelek istenre. érdekes dolgokra hívta fel a figyelmem a monoton(nak tűnő) bandukolás során. sosem értettem igazán, hogy mit is akart jézus azzal mondani, hogy „az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” hogy lehet egy teher könnyű, sőt, gyönyörűséges? de amikor már a sokadik ember hűl el azon, hogy egy állat miatt nyakamba veszem a várost, és angyalföldről besétálok budai munkahelyemre, és mindez nekem nem okoz fáradságot és terhet, sem izomlázat vagy bosszúságot… nos, akkor eszmélek rá, hogy mit jelent a könnyű, gyönyörűséges teher. ami mindenki másnak döbbenetes/esztelen/nehéz/felesleges, az számomra tanulságot/értelmes/hasznos. nincs tehát egyetlen könnyű teher vagy gyönyörűséges iga. mindenkinek más és más az a dolog, amit ő könnyen visel, rajta kívül azonban mindenki elviselhetetlennek tart.
az istentől jövő teher könnyű, és örömet adó, hiszen annak elviseléséhez maga az úr ad erőt, és benne ő mutatja meg a szépséget.
máté 11:30 „az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.