2 mózes 12:3-8 „szóljatok izráel egész gyülekezetének, mondván: e hónap tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. a bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. és legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg izráel községének egész gyülekezete estennen. és vegyenek a vérbõl, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. a húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt.”
innen indul a húsvéti bárány története. isten ezt rendelte el a zsidók számára, akiket megvédett az egyiptomi rabszolgaságuk idején. isten angyala nem ölte meg azoknak a házaknak az elsőszülötteit, akiknek az ajtófélfáján ott volt a bárány vére.
ez a szimbólum az újszövetségben átalakult: a húsvéti bárány maga jézus, és aki az ő vérét a „szemöldökfájára keni”, vagyis vallja, hogy ez a vér őt megtisztította a bűntől, azt isten nem ítéli el, hanem élni fog az örökké, a mennyben.
ezt a húsvétot szerettem volna alázatosan, böjtölve, imában, "biblikusan" megünnepelni, így a húsvéti menüt is ezek szerint alakítottam ki, bárányt sütöttem, és egy koszorút zöldfűszerekkel, kakukkfűvel, metélőhagymával, majorannával, oreganóval, bazsalikommal (bár nem vagyok benne biztos, hogy ezek voltak azok a keserűfüvek, amelyekről a biblia ír). az ünnep hangulatát fokozta, hogy a húsvéttal együtt megünnepeltük első házassági évfordulónkat és a születésnapomat is.
íme a húsvéti menü:
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.