myjesus

istentisztelet után édes drágámmal és két unokatesómmal szegedre utaztunk, a nagybátyámat látogattuk meg a kórházban. végig, sőt még az utazás alatt is azért imádkoztam, hogy bizonyságot tudjak tenni jézusról. el kell mondanom neki az evangéliumot, gondoltam magamban, mert lehet, hogy ez változtatja meg az életét. félre kell tennem komfortérzetemet, és muszáj konfrontálódnom, ha kell, de ha meg sem próbálom, akkor esélytelen, hogy a környéken bárki más beszéljen neki jézusról.

a valóság eléggé kiábrándító volt. a neurológia férfi osztályán leromlott, magatehetetlen emberek között, ott feküdt a nagybátyám. beszélgetésünket meg-megzavarta a bekakáló, nyögdécselő, szuszogó emberek szaga és hangja. (mondtam már, hogy nagyon tisztelem az ápolókat? isten áldja meg őket gazdagon! ámen, ámen!) témázgattunk a hányásról, infúzióról, az ételek minőségéről. a szívem majdnem kiugrott. hát nem, nem mehetek el anélkül, hogy beszéltem volna, neeem! – már üvöltött bennem a hang, a nagybátyám pedig megköszönte, hogy meglátogattuk. és akkor a lábam kivitt a teremből. a gyomrom és a szívem csaknem helyet cserélt, olyan ideges lettem. belenyúltam a táskámba, és visszafordultam. leültem a fehér lepedőre, amely más sok vért, ürüléket, és szenvedést magába szívhatott rövid élete alatt… „három éve, amikor találkoztam az úr jézussal, minden megváltozott. addig nem éreztem magam hasznosnak, szeretettnek, elfogadottnak, féltem a magánytól és a haláltól. de ez egyik napról a másikra elmúlt, mikor megértettem, hogy bűneink ugyan elválasztottak istentől, ő viszont annyira szeretett minket, hogy elküldte jézust, hogy aki hisz őbenne, megszabaduljon az elvetettségtől, a betegségtől, a szégyentől és a félelemtől.”

szemében láttam a szánakozást. „tudod, ez mind szép és jó, meg biztos van benne valami, de én már öreg vagyok ahhoz, hogy ezek szerint éljek. ti még nem, és jól is teszitek, hogy ezt hiszitek. az ilyen embereket nem szabad bántani. mi még olyan korban éltünk, amikor ezt tiltották, sokkal kevesebb templomba járó is volt. nektek könnyebb. engem az tesz boldoggá, amit a saját kezemmel előteremtek.”

mérhetetlen csalódottságot éreztem. még az evangéliumot, életem mozgatóját, szívem éltetőjét sem tudtam érthetően elmondani, megosztani. úgy érzem, rossz alany, rossz eszköz voltam isten kezében. totálisan félreértve, elkeseredve, legyőzve támolyogtam ki a förtelmes szagokkal átjárt folyosóról.

miért?

márk 16:15 „elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.”

2 timóteus 4:2 „hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással."