myjesus

ebben az évben is csak rohanok, sodródom a feltámadás-ünnep felé, és már megint nincs időm olyan igazán mélyen, lélekben felkészülni (örök)életem egyik legfontosabb ünnepére.

éppen ezért minden gondolat-morzsát, képet vagy igét megragadok, amely megváltómról, megszabadítómról, legjobb barátomról, jézusról szól. arról, hogy mit tett értem a kereszten. most például anyóskámtól hallottam egy legendát, amely a locsolkodás eredetéről szól.

a neten is megtaláltam, íme: „a locsolás, a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. a szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat. a szokásról már 17. századi írásos emlékek is fennmaradtak.”

noha tudom, hogy ez csak egy legenda, mégis hátborzongató belegondolni, hogy a locsolkodás azt jelenti: „ne beszélj jézusról”. buta emberi kísérlet arra, hogy elhallgattassa az igazságot: azt a tényt, hogy jézus önként halt meg minden szégyenünkért, bűnünkért, és mindenki, aki ebben hisz, az szabad, és annak örök élete van. ez az igazság utat tör magának: nem mossa el azt víz, nem emészti meg tűz, ellenáll a gúnynak és a verésnek, és még a test elpusztítása után is tovább él.

jános 8:36 „azért ha a fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.”

zsidók 2:14-15 (jézus azért jött, hogy) „halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.”

édes drágám elég jól vezet. legalábbis ezt mondja magáról, ezen kívül annak idején katonaként magas rangú ember sofőrjeként alkalmazták, tehát biztosan érti a szakmáját. én néha rettegek mellette az autóban, olyan meredek manővereket hajt végre… azt azonban szeretem, hogy mindezt a helyes sebességgel teszi, és, hogy minden papírja mindig rendben van.

ezért voltam teljesen nyugodt, amikor a hétvégén békés megyében rendőrök állítottak meg minket. édes drágám lehúzódott, és kiszállt, hogy megmutassa papírjait a három rendőrnek. nem tudom miért, de az jött fel bennem, hogy imádkoznom kell a helyzetért. de hát miért, kérdeztem magamtól, hiszen mindig be vagyunk csatolva, minden iratunk érvényes, nem léptük át a sebességet… azért csak elkezdtem imádkozni. pár perc múlva nyílt az ajtó, és ezt hallottam: „drágám, kérlek, cseréljünk helyet, és vezess te, mert lejárt a jogosítványom.” miiicsooddaa? - hűltem el, de közben automatikusan tettem, amit a férjem kért. „tudja vezetni, hölgyem?” - kérdezte az egyik egyenruhás kedvesen. „persze, már láttam párszor a kormánykereket.” - mondtam neki, majd beültem az autóba, és elindultam.

mi is történt valójában? a férjem a jogosítványa első oldalán lévő dátum alapján azt hitte, hogy az kétezer-tizenötig érvényes. kiderült, hogy ezt a gyakori hibát sokan elkövetik: pedig nem az első, hanem a hátsó dátumot kell figyelembe venni, mely szerint a férjem jogsija már másfél éve lejárt!

a szóbeli figyelmeztetés és egy „helycserés támadás” után továbbmehettünk. otthon édesapa el sem akarta hinni, hogy „megúsztuk”: ő gyakran esik a rendőrök kezébe: mind gyorshajtásos esetekben, mind lejárt vagy hiányzó papírok miatt. szerinte az lett volna az alap, ha rögtön bevonják az okmányt, vagy legalább százezer forintnyi összeggel rövidítenek meg.

megtudtam, hogy miért kellett imádkoznom... nem, nem abban hiszek, hogy ha istenhez fordulunk, akkor ő elnézi a csalásokat, törvényszegéseket. abban viszont bízom, hogy az úr könyörül rajtunk, ha jóhiszeműen mulasztottunk, vagy tudatlanul cselekedtünk helytelenül.

zsoltárok 34:18 „ha igazak kiáltnak, az úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket.”

zsoltárok 51:3 „könyörülj rajtam én istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!”

nemrég voltam egy női konferencián, amelyről írtam is blogot, és amelyen egy új nevet kaptam istentől: “gyümölcstermő”. meglehetősen szokatlan volt ez az elnevezés, de a kétnapos tanítás alatt szépen kibomlott a kép: vagyis fény derült arra, milyen gyümölcstermőnek is lát engem mennyei atyám valójában.

új nevem nagyon tetszett, mégis, az elmúlt napok forgatagában kissé elhalványult az emléke. nem csoda hát, hogy egy “kissé” megdöbbentem, amikor szokásos reggeli olvasmányomat, a mai igét fellapozva, éppen a születésnapomon, így szólt hozzám isten:

“gyümölcsöző vagy? "...szaporodjatok, sokasodjatok...!" (1mózes 1:28) amikor isten megteremtette az embert, az első dolog, amit mondott neki, ez volt: "légy gyümölcsöző...!" (1mózes 1:28 nkjv). jézus ugyanezt mondja: "...én választottalak ki..., hogy... gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon..." (jános 15:16). a "megmaradjon" szó azt jelenti, hogy a jellemedre kell összpontosítanod, az örökkévaló jutalomra és arra, hogy isten országát építsd, nem a rövid távú teendőidre.

jézus azt is mondta: "...az én atyám a szőlősgazda. azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi..." (jános 15:1-2). "ez azt jelenti, hogy elveszítem az üdvösségemet?" - kérdezed. nem. jézus olyan szőlővesszőről beszél, aki "benne" van, ezzel azt mondja, lehetséges, hogy valaki hívő, de mégsem gyümölcstermő az élete. az eredeti görögben a "lemetszi" szó helyén az "airó" szó áll, ami azt jelenti "felemel, felvesz" (pl. felszedi a horgonyt, felvonja a vitorlát). az új hajtások hajlamosak lekonyulni a föld felé. de ott nem tudnak gyümölcsöt hozni. ha esik az eső, sárosak lesznek, elkapják a peronoszpórát, a lisztharmatot és más betegségeket, és terméketlenek lesznek. ilyenkor a szőlősgazda eldobja őket? nem, ahhoz túl értékesek. körbejárja szőlőskertjét egy vödör vízzel, és lehajlott vesszőket keres; felemeli őket a sárból, és lemossa őket.

emlékezz jézus szavaira: "ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek" (jános 15:3). ha megmosta őket, felemeli őket és feltekeri a lugasra, biztonságosan rögzíti őket, és ott hamarosan felerősödnek, és elkezdenek gyümölcsöt hozni.

a mai ige számodra tehát ez: lehet, hogy leestél a sárba, vagy csak megszoktad, hogy a lehetőségeidet alulmúlva éldegélj, isten nem fog eldobni. felemel, megtisztít, és segít, hogy újból kivirágozz.”

“én választottalak ki..., hogy... gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon” (jános 15:16)

van a gyülekezetünkben egy ötgyermekes orvosnő. nem hallani őt sokszor bizonyságot tenni, de ha kimegy a gyülekezet elé, és megszólal, akkor biztos, hogy érdemes rá odafigyelni. isteni megtapasztalása már-már csodaszámba megy, és hetekre isten halk szavára hangolja a szívemet.

a mai megosztása arról szólt, hogy nemrég, egyik ügyelete során elment a gyermek-bőrgyógyászatra, ahol megpillantott egy nagyon ritka betegségben szenvedő kisgyereket. a bőrgyógyász kissé tanácstalan volt, hol is lehetne a kisgyereket szakszerűen kivizsgálni és ellátni. orvosnőnk azonban rögtön tudta a megoldást, és „csípőből” citálta az ország egyetlen helyét, ahol a betegség tüneteit enyhíteni tudják.

hogy hogyan tudta ezt a segítséget megadni a kritikus pillanatban? pár héttel azelőtt valakitől egy hatalmas kupac, gyermekgyógyászattal kapcsolatos újságot kapott. az egyiket kinyitotta, és éppen erről a ritka bőrbetegségről olvasott el egy cikket. majd becsukta a lapot, és azóta sem olvasott mást az egész kötegnyi papírkötegből.

valaki most nyilván azt mondja, ilyenek a véletlenek. vagy a vak szerencse. lehet, hogy lenne olyan, aki szerint az orvosnőnek az volt a karmája, sorsa, küldetése, hogy azon a gyereken segítsen. ő maga azonban azt vallja, hogy az isten készítette fel őt erre, és rajta keresztül akart cselekedni a gyermek életében. szerinte isten mindig mindenre felkészít, és minden nehézségben képes megsegíteni azt, aki belé veti a hitét, és reá támaszkodik.

ézsaiás 26:3 „kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel te benned bízik”

zsoltárok 48:15 „bizony ez az isten a mi istenünk mindörökké, ő vezet minket mindhalálig!”

pár hete kaptam egy hírlevelet, amely egy közelgő foltvarrós alkalomra invitált. fel is iratkoztam rögtön a wesselényi utcai imaházban rendezett patchwork-napokra, amelyre rajtam kívül még közel ötvenen jelentkeztek. péntek este és szombaton egész nap, félszáz nő csicsergése közepette, varrógépek kattogása mellett kaphattam volna egy jó tanítást, és még valami kreatív csodát is megvarrhattam volna. igen, „volna”. péntekre ugyanis annyira magamba zuhantam, hogy még a varráshoz sem volt kedvem (!). így elmentem a wessibe, de csak azért, hogy meghallgassam a külföldi előadó gondolatébresztőjét, és beszéljek egy pár szót a barátnőmmel.

a foltvarrós alkalom mottója „isten keze volt”, amely témát a munka során fel is dolgoztak: egy ismert mintát, a tenyérben megbúvó szívet meg is varrták. isten keze számtalan formában szerepel a bibliában: hatalmas, erős, védő, felemelő, lesújtó keze mindig ott van az életünkben.

isten keze nem hasonlítható össze a mi kezünkkel. nem fukar, nem önmaga felé hajló, és nem hirtelen haragjában mindent szétcsapó kéz az övé.

az ő kreatív keze alkotott mindent:

zsoltárok 19:2 „az egek beszélik isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.”

zsoltárok 95:3-5 „mert nagy isten az úr, (…). a kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.”

az ő nagylelkűen jót szóró keze bőségesen gondoskodik az állatok táplálásáról:

zsoltárok 104:28 „megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.”

az ő hatalmas keze alakítja a történelem vonalát:

zsoltárok 44:2-4 „oh isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél. nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted. mert nem az ő fegyverökkel szereztek földet, és nem az ő karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod (…), mert kedvelted őket.”

…és az ő mindenható keze irányítja a mi emberi, törékeny életutunkat is:

zsoltárok 119:73 „a te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem”

zsoltárok 73:21-23 „hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim: akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad. de én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.”

egyik barátnőm – szívem egyik legkedvesebbje – menyegzőre készül. fent volt az imalistámon, rendszeresen kértem istent, hogy ajándékozza meg társsal. meghallgattatott.

„a vacsorán – mondta kerekre nyílt szemmel – már az új nevem lesz az ültetőkártyán, hiszen akkor már az asszonynevem lesz érvényben, a régi nem létezik többé.” igaza van, mégis, szíven ütott a mondata. hát, végül is én ugyanaz maradtam attól, hogy valakinek a felesége lettem, nem? – tettem fel magamnak a kérdést. de gyorsan meg is válaszoltam: nem. és ez így van jól. egy emberöltőn belül is vannak olyan pontok, ahol az ember teljesen más lesz, mint amilyen addig volt. és ez természetes.

amikor jézus befogadása mellett döntöttem, arra mondtam igent, hogy gondoljon bárki bármit, én vállalom és megvallom, hogy békére, kincsre leltem jézusban, és az ő kedvét keresve élek, érzek, „működöm”.

2korinthus 5:17 „azért ha valaki krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.”

máté 10:32,33, 37, 38 „valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei atyám előtt; a ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei atyám előtt. a ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. és a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.”

sok barátom elfordult tőlem, a családom szektásnak tartott, sok könny és lemondás jelezte az életemben, hogy valami végérvényesen megváltozott, ugyanakkor vallom, hogy én lettem a világ legboldogabb embere, mert békém és kincsem az isten, aki lakozást vett a szívemben.

a régi elmúlt. akkor is ez történt, amikor férjhez mentem. elmúlt az, hogy engedetlenségemért magam vállaltam a következményeket, és úgymond „azt csinálhattam, amit akartam”. az isten szellemi tekintélye alá, de a magamé fölé odavettem a férjemét is.

efézus 5:22-25 „ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az úrnak. mert a férj feje a feleségének, mint a krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek. de miképen az egyház engedelmes a krisztusnak, azonképen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjöknek mindenben. ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a krisztus is szerette az egyházat”

ha egyedülállóként vagyok rendetlen, parázna, lusta vagy slampos, akkor páran sajnálkozva néznek rám, esetleg a hátam mögött pusmognak. ha ugyanezt férjezetten teszem, már a férjemet is pletykának vagy ítélkezésnek teszem ki, azaz szégyent hozok az ő fejére is. vagyis a házasságkötéssel végleg vége van az „én”-nek, és beköszöntött a „mi” korszaka.

a régi elmúlt. és ugyanígy, megint egy teljesen új kezdődik, amikor majd kisgyermekünk lesz. már mi ketten sem élhetjük a mi gondtalan, lazulós, költekezős életünket, mert felelősek leszünk valakiért, akit ránk bízott az isten.

2korinthus 12:14 „nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.”

máté 7:9,10 „ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki? és ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki?”

lehet, hogy manapság a konstans jellemeké a világ: a büszke, mindig sikeres és harmonikus, változást nem mutató, sőt azt rossznak minősítő emberek korát éljük. akik azt mondják, hogy önmagunkat feladni valakiért vagy valamiért nem sikk. én nem így gondolom.

eddigi életemben azt tapasztaltam, hogy attól, hogy feladtam önmagamat, vagy legalábbis magamból egy jókora részt, csak jobb lett az életem, és áldások özöne zúdult rám. az azonban nem mindegy, hogy kiért vagy miért, és hogy milyen mértékben adjuk fel magunkat. jézusért feladni mindent egy olyan befektetés, amely sokszorosan megtérül. a régi elmúlik, de az új… az új mindenre elég.

2korinthus 12:9 „elég néked az én kegyelmem”

babits mihály: psychoanalysis christiana

mint a bókos szentek állnak a fülkében
kívülről a szemnek kifaragva szépen,
de befelé, hol a falnak fordul hátok,
csak darabos szikla s durva törés tátog:

ilyen szentek vagyunk mi!

micsoda ős szirtből vágták ki lelkünket,
hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,
érdesen, szennyesen s félig születetlen,
hova nem süt a nap, hova nem fér a szem?

krisztus urunk, segíts meg!

hallottunk ájtatós, régi faragókat,
kik mindent egyforma türelemmel róttak,
nem törődve, ki mit lát belőle s mit nem:
tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az isten.

bár ilyenek lennénk mi!

úgyis csak az úr lát mindenki szemével,
s hamit temagadból szégyenkezve nézel,
tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden által
az isten is nézi, az isten is látja!

krisztus urunk, segíts meg!

óh jaj, hova bujhatsz, te magadnak-réme,
amikor magad vagy az itélő kéme?!
strucc-mód fur a percek vak fövenye alá
balga fejünk -- s így ér a félig-kész halál,

s akkor mivé leszünk mi?

gyónatlan és vakon, az évek szennyével
löknek egy szemétre a hibás cseréppel,
melynek nincs csörgője, s íze mindörökre
elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.

krisztus urunk, segíts meg!

ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

szenvedésre lettünk mi.

szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.

krisztus urunk, segíts meg!

menyegzői istentiszteletre voltunk hivatalosak. a szokásos évi 3-5 menyegzői meghívásból idén ez volt az első. külön öröm volt számomra, hogy a veresegyházi új imaházban tartották, amelyben még nem voltam sosem.

a nagyablakos, világos, famennyezetű imaházban érkezésünkkor már próbáltak a zenészek. aztán lassan elérkezett a perc, és megjelent imatársam, dóri, a gyönyörűséges, boldog menyasszony, és a széles mosolyú vőlegény. a fiatalokat a lány édesapja adta össze.

„semmi sem evidens. csoda minden.” – mondta a lelkész. csoda, hogy a leánya most itt ül, felnőtt nőként. kisgyermekként ugyanis azt mondták az orvosok, menthetetlen, meg fog halni. pár hónapnyi ima és könnyhullatás után azonban az orvosok hazaengedték a kórházból. gyógyultnak nyilvánították. csoda.

nem szokványos az sem, hogy egy nyolc-tízéves gyermek lelke jövőjéről, a testen kívüli dolgokról elgondolkodjon. sokszor még felnőttként sem szoktunk ilyen dolgokon merengeni. dóri azonban megtette, és a szülők örömére kisgyermek korában felfogta és befogadta az életébe jézus szeretetét. csoda.

dóri szülei egy pár hónapja meghívást kaptak egy közeli gyülekezetbe, ahová a lányukkal érkeztek. ott találkozott először a két fiatal, aki most kéz a kézben ül ünnepi öltözékben. ha nem született volna meg a meghívás, vagy ha valamiért nem ment volna el a lány, nem találkoztak volna, és ma nem ünnepelhetnénk. de megtörtént. mert ez csoda.

csoda csak akkor történik az emberrel, ha elhiszi, hogy vele történhetnek ilyenek. a csoda érték. nem kierőszakolható, és megtörténte nem magától értetődő.

márk 9:23 "minden lehetséges annak, aki hisz.”

márk 10:27 „az istennél minden lehetséges.”

zsoltárok 86:10 “mert nagy vagy te és csodadolgokat mívelsz; csak te vagy isten egyedül!”

hiszek abban, hogy a test csak akkor lehet ép és egészséges igazán, ha ujjong a benne lakozó lélek is. amikor öt éve találkoztam jézussal, ezt a felépülést tapasztaltam: a vele rendezett kapcsolat átjárta az egész lelkemet, és a boldog elégedettség kihatott a testemre is. ez a gyógyulás mindenkinél működik, és garantált… azonban sokszor nem végleges, hiszen amíg itt a földön vagyunk, újra és újra sérüléseket kapunk másoktól, és a magunk bűnei is meg-megsebzik lényünket. ezért kell időnként mélyebben elgondolkodni arról, hogy merre is tart az utunk, és újra megkérni jézust, hogy tegyen rendet a szívünkben, életünkben.

egy ilyen gyógyulási alkalmon vehettem részt velencén, harminc nő társaságában. a tanítás nagyon tömény és gondolatébresztő volt, pont olyan, amelyre már annyira szükségem volt. újra rádöbbenhettem, hogy ki is vagyok isten szemében. a szélsőséges emberi véleményekkel (amelyre nem adhatok, hiszen sok féle felfogásuknak eleget tenni képtelenség!) ellentétben én egy jó (!) isteni teremtmény vagyok, akit ő okkal és céllal teremtett erre a földre. fontos volt újra meglátnom és elfogadnom, hogy mivel esendő emberek vagyunk, bűnökkel és átkokkal küzdünk, amelyből csak az menekíthet ki, hogy ha elfogadjuk jézust megváltónknak és behívjuk őt az életünkbe. mesélték, hogy egy előző alkalmon volt egy résztvevő, aki az alkalom alatt eszmélt rá, hogy az ellene elkövetett szexuális visszaélés nem isten büntetése volt, sőt isten a megbocsátásra hív, és szabaddá akarja tenni őt a gyűlölettől. a két napos konferencia végén kért egy nőies ruhát (amelyet azelőtt soha nem vett volna fel), és felszabadultan, boldogan ment haza. isten ilyen gyógyulásokat tud kimunkálni.

az alkalom elején a szolgálók azt mondták, figyeljünk istenre, mert a tanítások alatt kapni fogunk tőle egy új nevet, amely talán nem hasonlít a „földi” nevünkre, de nagy reményeket, bíztatást hordoz. „nah,  nekem biztos nem lesz ilyen nevem” – gondoltam magamban, de azért reménykedtem, hátha mégis… a nap során hallott tanítások egyike alatt hangosan felolvastunk egy csomó jelzőt, amely a biblia szerint az istenfélő nőt jellemzi (áldott, megkülönböztetett, meggyógyult, termékeny, stb). az egyik nagyon mélyen érintett. gyümölcstermő. nos, igen, hát, ez nagyon szép. jó lenne gyümölcstermőnek lenni. hiszen egész gyermekkoromban a földeket jártuk és növényeket termesztettünk, én azonban nem lettem a szó szoros értelmében gazdag földműves, prosperáló gyümölcstermő ember, nem lettem családi büszkeség.

a következő tanítások során részletesen vettük, hogy az elvetettség (fizikai vagy verbális bántalmazás, gúnyolódás, magzati nem-vártság) milyen súlyosan érinti a mindennapjainkat, a jellemünket, a viselkedésünket. ezeket a következményeket egy fával ábrázolták, amely tele volt gyümölccsel: depresszió, öngyilkosság, kisebbségi érzés, önvád, kritizálás, leuralás, agresszió, alkoholizmus, függőségek, stb. „aha, tehát erre vonatkozott inkább a gyümölcstermő név, amelyet kaptam. hiszen ilyen gyümölcsökkel van/volt tele életem fája!” – hallottam a hangot belülről. ez fájt. ez a vád nem jöhet istentől, hiszen ő nem vádol. aztán eszembe jutott, hogy jézus engem már meggyógyított, és ő nem utalhat vissza a régi életemre, a régi gyümölcsökre. megnéztem hát az első tanítás alatti megvallást. gyümölcstermő vagyok.

jános 15:5 jézus mondja: „én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: a ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt”

igen. isten ilyen gyümölcsökre gondolt, amikor azt mondta, gyümölcstermő vagyok! amit jézus segítségével megtermek (noha az pénzzel ki nem fejezhető), az örök érték marad. a segítségével, és csakis vele tudok gyümölcstermő lenni.

a szünetben odajött az egyik résztvevő, akinek a menyegzőjére hímzést készítettem ajándékba. az ő és a férje nevét, valamint házasságuk dátumát hímeztem a képre, és bekeretezve adtam át nekik. „a kép most is kint van a falon, és mindig ott is fog maradni. örök emlék marad ez az ajándék!” – mondta mosolyogva a lány.

isten rögtön meg is mutatta, milyen örök gyümölcsöket teremhetek – másokért.

az alkalom után kaptunk egy oklevelet, amely bizonyítja, hogy mennyei állampolgárok vagyunk (efezus 2:19 alapján), és amelyen a nevem: „mennyei gyümölcstermő”.

jános 5:16 jézus mondja: “én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon”

pár napja megnéztem egy roppant érdekes filmet. valami olyasmi volt a címe, hogy „csak a holttestemen át”, és egy nőről szólt, aki az esküvője napján meghalt, és visszajött kísérteni, és megakadályozni, hogy az ő egykori vőlegénye új kapcsolatot találjon.

vesztére a férfi egy halottidéző jóssal jött össze, aki látta is az elhunytat, sőt, kommunikálni is képes volt vele. rajta kívül azonban senki nem látta a megboldogultat, és ez számtalan vicces szituációt eredményezett. a jósnő végül annyira elfáradt a halott nő szellemével folytatott harcban, hogy egy papot kért fel a szelleműzésre. az „persze” nem távozott, de, hogy egy ilyen film hepienddel végződjön, végül megbékélt, és „megengedte”, hogy egykori párja összejöjjön a jósnővel.

mint mindent, ezt az ártatlannak tűnő filmet is megmértem isten mérlegén. az úr azt mondja, a halottidézés és más okkult dolgok működnek ugyan, de az ember fel sem fogja, milyen ártalmas szellemi erőket képes felszabadítani, ezért jobb elkerülni minden okkult tevékenységet. a filmben a jósnőről is kiderül, hogy nem tudja, hogyan is működnek valójában ezek a szellemi dolgok, hiszen sokkolja, amikor megjelenik neki „emberi valójában” az elhunyt menyasszony (aki démoni módon másnak a hangján szólal meg, majd napokig kínozza a jelenlétével a jósnőt).

5mózes 18: 10-12 „ne találtassék te közötted, a ki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; mert mind útálja az úr, a ki ezeket míveli”

isten azon a véleményen van, hogy az élők dolgairól (jövő, halál időpontja, satöbbi) nem a holtakat kell kérdezni, hanem istent magát, aki minden jövendő biztos tudója, és nem a rosszat, hanem a jót tervezi felőlünk.

ézsaiás 8:19 „az élőkért a holtaktól kell-é tudakozni?”

a filmben a másik nagy tévedés, hogy a jósnőhöz érkező pap nem tudja kiűzni a szellemet. ez azért nem tükrözi a biblia valóságát, mert a biblia azt mondja, hogy jézus nevére minden démonnak, minden rossz szellemnek távoznia kell, mind a házból, mind az emberből. jó tudni, hogy

jóel 2:32 “mindaz, a ki az úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül”

a szellemektől, a kínzó démonoktól és félelmektől.

róma 14:11 „élek én, mond az úr, mert nékem hajol meg minden térd”

filippi 2:9-10 „az isten is felmagasztalá őt (jézust), és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való; hogy a jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.”

jóhiszeműségem okán sokszor olyan csapdába gyalogolok, ahonnan nincsen rögtön visszaút. így „kényszerűségből” sok olyan dolgot is megtapasztalok, amit magamtól nem tettem volna meg. most például egy kupont felhasználva elmentem nyirokmasszázsra. alapból a masszíroztatással szerintem nincsen baj, annak eredetileg semmiféle szellemi vonzata nincs (ismerek keresztény masszőrt is, meg buddhistát is láttam már). a lényeg, hogy a fáradt, merev izmokat vagy lassabb működésű nyirokrendszert megdögönyözik, és az ember felfrissülve tér haza.

na, gondoltam, ez lesz velem is, és ellátogattam egy csendes, igényes szalonba egy dögönyre. beléptem. tisztaság és nyugalom. aztán körülnéztem. az előszobában mandalák, befordulós relax-zene… gondoltam, na, most kellene megpattanni innen… de aztán az is eszembe jutott, hogy nekem védelmezőm és szabadítóm az úr jézus, és nem hatnak rám ezek a szellemi másságok. aztán a néni kiterített egy asztalra, és kezelésbe vett, teljesen profi módon préselve ki a szusszt is belőlem. nem is lett volna ezzel gond, de elkezdte magyarázni, hogy az „előző életünkben” felhalmozódott „szellemi trutyit” nekünk kell hordoznunk, és ettől meg kell szabadulnunk, hogy jelen életünkben ne legyünk betegek és lelki nyomorultak.

úgy döntöttem, nem szólalok meg, de magamban elmorfondíroztam a dolgon. ha valami olyan szellemi dolgot hallok, amelyet azelőtt még soha, vagy amellyel nem értek egyet, mindig megmérem a biblia istenének mérlegén. vagyis megpróbálom belepréselni isten logikus gondolatmenetébe az újonnan hallottakat. általában azonban ezek a tanok nem állnak meg isten mérlegén.

isten azt tanítja, hogy nincs másik életünk. előzőleg nem voltunk hangyák vagy királyok, nem ültünk börtönben és nem öltek meg bennünket. isten szerint egy megismételhetetlen, általa pontosan megtervezett és megteremtett lények vagyunk, akik nem voltunk előtte, és fizikai valónk a jelen életünk után nem lesz itt a földön már sosem.

zsoltárok 139: 14-16 „magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem. nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.”

isten nem rejtette el tanításait senki elől, vagyis nem teszi meg, hogy minden embert titokban szenvedtet, nem hagyva, hogy rájöjjenek “előző életük trutyijára”. beszél ugyan arról, hogy felmenőink vétke (gyilkosság, paráznaság, rablás, istenkáromlás, jóslás) kihat az életünkre, és átkot vonz maga után, de azt is megmondja, hogy ezekért a vétkekért nekünk nem kell szenvednünk többé. nem kell magunkra vennünk és viselnünk, mint ahogy egyes tanítások velünk azt el akarják hitetni.

nem. mi nem vagyunk arra képesek, hogy a régmúlt titkait, bűneit és átkait magunkon hordozzuk. ha ezt rank terhelné isten, azonnal meghalnánk. van azonban valaki, aki elvállalta, hogy lejön a folder, és isten ráterhelheti a múlt, a jelen és a jövő embereinek “trutyiját”. tudta, hogy ebbe bele fog halni. (gondolj csak bele, egyetlen pedofil vagy sorozatgyilkos tette is milyen szörnyű teher, még akár csak hallani is róla, nem hogy az összes bűn terhe, amelyet tényleg elképesztő lehet elviselni). ez a személy jézus volt. ő mondta, hogy felveszi az összes terhet, és el is viszi magával a halálba. azt is mondta, hogy aki hisz benne, annak szintén elveszi minden múltbéli bűnét, és hitéért örök életet kap tőle cserébe.

a biblia azt mondja jézusról, hogy

róma 10:13 “minden, a ki segítségül hívja az úr nevét, megtartatik.”

zakariás 9:9 “igaz és szabadító ő”

apostolok cselekedetei 4:12 “és nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.”

közel öt éve találkoztam jézussal. megmutatta nekem, hogy már csak én egyedül, ebben a negyed században mennyi olyan vétket követtem el, amelyért neki meg kellett halnia. ledöbbentem, és sokkot kaptam a ténytől, hogy megöltem jézust. ő azonban azt mondta, nyugodjak meg, ő legyőzte a halált, és feltámadott, jelenleg pedig ott van a mennyben, istennel. és most már, hogy hiszek benne és elfogadtam az ő helyettem elszenvedett halálát, én is fel fogok támadni, és a mennybe megyek. ekkor nyugodott meg addigi zaklatott életem, lelkem.

szívesen elmondtam volna ezt a masszőr néninek is, de úgy gondolom, nem sok haszna lett volna. két, saját hitében erős ember nem tudja meggyőzni egymást egy ilyen találkozás alkalmával. egyedül csak jézus tud meggyőzni embereket, szellemben. az üdvösség, a bűnbocsánat nem emberi meccs.

1jános 1:9 “ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.”

jános 3:36 “aki hisz a fiúban, örök élete van”

csodálatosan alakult a hétvégém. az egyik csúcspontja az volt, hogy a tesómék feljöttek pestre, és négyesben elmentünk az orchidea kiállításra. a papp lászló sportarénát a kiállító cégek édenkertté alakították: friss zöld kertecskék, csobogó, tiszta kerti tavak, hidacskák és padok vártak mindenütt… no és a számtalan, színpompás, hatalmas vagy éppen egészen mini orchideák! pazar látvány, csodás illat, szemet gyönyörködtető harmónia! a belépőjegyet le lehetett vásárolni, így kaptam néhány kedves növényt (ld. fotók), amely ezentúl isten kreativitására, és nagylelkű szeretetére emlékeztet majd. hiszen a környezet, a virágok, a kövek és minden egyes élőlény őróla beszél:

lukács 12:27-28 „tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy. ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek!”

zsoltárok 145:10-11 „dicsér téged, uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid. országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik.”

zsoltárok 104:31 „legyen az úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az úr az ő teremtményeiben”

nemrég olvastam egy cikket az ivás fontosságáról. azt írták, hogy inni azért nagyon lényeges, mert a szervezet minden egyes sejtjének szüksége van vízre a megfelelő működéshez. ha a szervezet szomjúságot jelez, tehát, ha már azt érezzük, hogy mindjárt szomjan halunk… nos, addigra a szervezet már elindult a kiszáradás felé, vagyis, a szomj érzése tulajdonképpen már egy vészjelző az agynak! vigyázat, halálveszély!

ez jutott eszembe, amikor a bpa gospel team cédéjéről meghallgattam az „igyál a vízből” című dalt. nem csak a testünk, a szellemünk is táplálkozik. ha nem adunk neki éltető tápanyagot, akkor elindul a kiszáradás útján. ha szellemi szomjúságot érzünk, az már egy vészjelző a szívnek! vigyázat, halálveszély!

jános 4:14 jézus mondja: „valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik”

lábadozó szerelmemmel az estét dicsőítő zenék hallgatásával, pihenéssel, és keresztszemes ajándék hímzésével töltöttük (nem, ő ez utóbbiban nem vet részt). a youtube-on válogattunk kedves keresztény dalok közül, és néha belekerült egy-egy olyan is, mint például a “kell ott fenn egy ország”, zorántól. ismertem ezt a számot, de úgy rémlik, hogy amióta találkoztam jézussal, ezt a zenét még nem hallgattam újra. pedig nagyon érdekes szövege van. elmesél egy olyan élethelyzetet, amelyről a biblia is beszél… a szöveg, rövidítve, így hangzik:

“kendőbe zárta ősz haját / ahogy a régi nagymamák / s ha látta, apánk nem figyel / esténként súgva kezdte el

tedd össze így a két kezed / így teszi minden jó gyerek / s szomorú szemmel végigmért / s nevettünk - isten tudja, miért

nézz csak fel, az ég magas / bár azt mondják, hogy nem igaz / ott jártak ők, a repülők / és nem látták sehol

kell ott fenn egy ország / mely talán ránk is vár / kell ott fenn egy ország / amit senki nem talál / kell ott fenn egy ország / mely bárkit átölel / kell ott fenn egy ország / amit sosem rontunk el”

a biblia óva int a felemás igától, magyarán a hívő-hitetlen felek közötti házasságtól. nem olyan tiltás ez, amely valami jótól akar megfosztani. éppen ellenkezőleg. egy hívő és egy hitetlen közötti házasság konfrontációk, állandó feszültségek melegágya. “mit tegyünk vasárnap? kiránduljunk, vagy gyülekezetbe menjünk?” “az imádkozás felemelő és működő erő, vagy csupán felesleges szócséplés?” “isten formálta, teremtette-e az embert, vagy darwinnak van igaza?” vagy ahogy ebben a dalban is hallhatjuk: ha apa nem figyel, akkor csendben, titkon, suttogva elmondhatunk egy imát. a gyereket azonban nem lehet átvágni. a szülők között feszülő nézeteltéréseket, képmutatásokat ő tökéletesen érzékeli. még a legkisebbek is. ezt látva, hallva nem fogja tudni eldönteni, miben is higgyen, és ezért nem is lesz stabil érzelmi alapja, amire később építheti az életét. nos, ezért int a biblia a “vegyes házasságoktól”.

2korinthus 6:24 “ne legyetek hitetlenekkel felemás igában”

a dalban egy olyan anyáról hallhatunk, akinek valami megtépázhatta a hitét, vagy soha nem is volt neki mély, rendíthetetlen, békét, megnyugvást hozó hite. ezt a bizonytalan, mindenre és semmire nem nyitott kételkedő “hitet” próbálja a gyerekének továbbadni. “bár nem látták sehol, mégis, kell lennie ott fenn valaminek, amit sosem rontunk el” – mondja ő. ez a “nesze semmi, fogd meg jól”, amely a gyerek számára teljesen elégtelen, hiszen ebben sem hinni nem lehet, sem lázadni ellene. pedig az ige tele van bizonyítékokkal, bizonyságokkal, amelyek válaszra, reakcióra várnak, és amelyek mellett nem lehet csak úgy elmenni:

zsoltárok 14:1 “azt mondja a balgatag az ő szívében: nincs isten.”

jános 3:18 “a ki hiszen ő benne (jézusban), el nem kárhozik.”

róma 10:9 “ha (…) száddal úrnak vallod jézust, és szíveddel hiszed, hogy isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.”

isten csodás kegyelme, hogy békét, hitet, életcélt adott életem első harmadának végén. ez az örökség, melyért nem én dolgoztam meg, hanem amelyet tőle, az egyedül élő istentől kaptam, alkalmas lesz arra, hogy a gyermekeimnek átadjam. az étel felett elmondott hangos imát, a mindenben jót látó, az életcéllal élő, a kitartó hitet aztán vagy követi ő maga is, vagy nem… de én hiszem, hogy mégis ez az egyetlen olyan örökség, amelyet maradandó értékként nekik adhatok.

jelenések könyve 2:10 “légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.”

máté 10:32, 33 jézus mondja: “valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei atyám előtt; a ki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei atyám előtt.”

csak néztem, bámultam az élénk színeket és a szokatlan formákat, amelyek szinte kiugrottak a fotóról. azt hittem, nem is igazi, csak valami manipuláció. aztán elolvastam róla mindent, és most már tudom, hogy ez egy csoda. egy valódi csoda. az „üdvösség hegye” elnevezésű helyről beszélek, amely tulajdonképpen egy kaliforniai sivatag közepén létrehozott mesterséges hegy. a vályogból (vagyis kvázi sárból és szalmából) épített hegy érdekessége, hogy millió színben pompázik, és isten szeretetét hirdeti. az építmény közepén egy hatalmas szív vonzza a szemünket, a tetején egy nagy kereszt látható, oldalán pedig a megtérők imája, a biblia szíveként is emlegetett „jános három tizenhat”, a miatyánk, és egyéb más bibliából vett bátorítás olvasható. de ezen kívül fű, fa, virág, madarak hada, napocska és más természeti jelenségek is az utunkba kerülnek, ha közelebbről megnézzük ezt a több mint tíz éve épülő bizonyságtételt.

alkotója egy leonard knight nevű átlagember. vagyis, rosszul mondom. nem lehet átlagos embernek nevezni valakit, aki annyira mélyen és őszintén szereti istent, hogy nap mint nap hajnaltól napnyugtáig festi, szépíti azt a hegyet, mely a világ számára a legfontosabbat hirdeti: azt, hogy isten maga a szeretet. ő feltétlenül, mindenkit, elmúlhatatlanul és ingyenesen szeret.

leonard adományba kapott festékekből és vályogból alkotja meg a hegy különböző részeit. nem vágyik hírnévre, pénzre, világ körüli útra. csak isten szeretetének átadására. lenyűgöz ez a hegy. mert zseniális ötlet, mert nem kerül pénzbe, és mert példája kitartásnak és alázatnak.

„istenem! atyám! annyira szeretnék én magam is egy ilyen hegy lenni. bárcsak tele lenne a lelkem szép színekkel: a te bátorító igéiddel… és bárki, aki felém tévedne a nagyvilág sivatagában, a lelki-semmi poros útjain, úgy látna engem, mint aki rendületlenül, nap mint nap hirdetem a te szeretetedet! bárcsak képes lennék vibráló színű, békés, megingathatatlan, erős hegyként hirdetni a te múlhatatlan, megnyugtató, vonzó szeretetedet! ámen.”

zsoltárok 72:3 „teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot.”

jób 19:25 „mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.”

a mai igében olvasom: “hogy éreznéd magad, ha nem altatásban műtenének? pedig ez volt a módja, amíg egy james young simpson nevű skót orvos be nem vezette azt, amit ő „mesterséges alvásnak” nevezett. az edinburgh-i egyetem tanulójaként a sebészet érdekelte, mert aggasztotta őt a fájdalom és a magas műtéti halálozási arány. simpson a „mély álmot bocsátott azért az úristen az emberre…” (1mózes 2:21) ige olvasása alapján arra gondolt, hogy a kloroform lehet a válasz. először magán kísérletezett. végül 1847-ben került sor az első három kloroformos altatásban végzett műtétre. simpson először ellenállásba ütközött. voltak, akik azt gondolták, hogy bűn beavatkozni a természet rendjébe. „adjatok egy bibliát!” – mondta dr. simpson, – „így operálta meg isten ádámot!”.

a bibliának ezen részét, - melyben isten mélyaltatásban műtötte ki ádám oldalából a csontot, hogy abból megalkossa évát, az ő igaz szerelmét és társát a földön, - sokszor olvastam, mégis mélyen érintett, amikor “összeállt a kép”: isten már évezredekkel ezelőtt tudta, hogyan lehet túlélni egy nagyműtétet, és ezek szerint cselekedett.

a biblia sok más, ehhez hasonló nagy titkot rejt, amelyeknek megfejtéséhez egy évezred is kevés. gyakorlatilag a biblia maga a titkok könyve: pszichológiai, természettudományi, és más modern tudományokkal kapcsolatos igazságokat rejt. például az is meg van benne írva (sőt meg volt írva már akkor is, amikor ezt még máshogy hitte a tudomány!), hogy bolygónk gömbölyű és nem lapos, hogy a föld mélyén forró magma van, de ki van fejtve benne a víz körforgásának hogyanja is, vagy például az, hogy a dns-ünk fonalas szerkezetű, mely össze van csavarva, fonva.

(jób 37:10-11 “(isten) nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma. és az köröskörül forog az ő vezetése alatt, (…) a föld kerekségének színén.”

jób 28:5 “van föld, a melyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tűz által”.)

aki tehát egy kalandfilmbeli, titkokat rejtő ősi könyv felfedezéséről álmodozik, annak elég fellapoznia a bibliát, és egy életen át tanulmányoznia. kalandban lesz része bőven…

5mózes 29:29 “a titkok az úréi, a mi istenünkéi”

dániel 2:28 “van isten az égben, a ki a titkokat megjelenti”

jób 12:22 “feltárja a sötétségből a mélységes titkokat”

bele-belepillantok ebbe a „való világba”… mármint, azon részeibe, beharangozóiba, melyet az adások között sugároz a televízió. sajnos lehet, hogy tényleg ez a való világ... nem látni mást, mint 0-24-ben trágárkodó embereket, akik egyszer ennek, másszor annak mondják meg (mit mondják?! ordítják, fröcsögik!) a véleményüket. valójában a tapintat teljes hiánya mellett vágnak a másik fejéhez sértéseket és bunkóságokat. mindezt az őszinteség és jóság páncélja mögé bújva („én csak őszinte vagyok, csak azt akarom, hogy tanuljon belőle, változzon meg…”)

de vajon tényleg mindig, mindenkinek meg kell mondanunk a szívünk mélyéről jövő gondolatainkat? valóban azzal segítünk a másik emberen, ha a szemébe mondjuk a legrosszabb dolgot is, ami eszünkbe jut róla? valóban ezzel formáljuk át, győzzük meg, építjük a másik embert? „én ilyen vagyok” – summázza az egyik lány a műsorban. (mintha nem tehetne arról, hogy ocsmányul lehord mindenkit, aki a közelében él.)

azt, hogy milyen a tökéletes, felemelő, tapintatos, átformáló őszinteség, istentől tanulhatjuk meg. ő az, aki testünket és lelkünket is megfelelő tapintattal formálta. de hogyan? először is: titokban, nem mások előtt megalázva, kiszolgáltatva:

zsoltárok 139:15 „nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam”

ha kritizál minket vagy hibát talál bennünk, azt úgy korrigálja, hogy összetör ugyan, de rögtön össze is rak bennünket, tehát nem hagy minket a porba döngölve, mint egyesek a „valódi való világban”…

jób 5:18 „ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.”

mindezt végtelen szeretettel teszi, semmi gyűlölet nincs a szívében irántunk:

zsidók 12:6 „mert a kit szeret az úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.”

a mi épülésünkre szolgál dorgálása, figyelmeztetése, azért, hogy többek legyünk általa. nem önkényesen végzi ezt, örömét lelve a bántásban:

példabeszédek 3:12 „mert a kit szeret az úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, a kit kedvel.”

kedvenc pékségemben (amely az eladónő derűje és jól alkalmazott kedvessége miatt lett azzá) olvastam egy szórólapon: „az az igazán jó kenyér, amelyben benne van a pék izzadtsága”. huhh, hát egy pillanatra felfordult a gyomrom, vizuális tipusként elképzeltem, ahogy éppen csöppen a verejték a pék homlokáról a tésztába… de aztán (úgy tűnt), túltettem magam a dolgon. a „kép” azonban másnap, és azt követően újra és újra visszajött, amikor csak beléptem az üzletbe, és megpillantottam az amúgy ínycsiklandó, hatalmas, igényesen elkészített kenyereket. egy ártatlan mondattal „elrontottak” mindent: már nem tudok a kenyerekre úgy nézni, mint azelőtt.

a pletyka is ilyen. hallasz valakiről valamit. előtte egy kedves embernek tűnt számodra, minden rendben volt vele. aztán jön a gyilkos mondat, („veri az ura, elvetélt, lopott, külföldön dolgozott prostiként…”), és soha többé nem tudsz úgy nézni az illetőre, mint előtte. a pletyka öl, butít és nyomorba dönt. isten nem azért beszél a bibliában a „nyelv bűneiről”, mert ő egy gonosz isten, és valami jót tilt meg, valami jótól akar megfosztani minket, hanem azért beszél a pletykálkodásról, mint bűnről, mert meg akar minket óvni annak pusztító hatásától. „értünk haragszik, nem ellenünk”. tudja, milyen nehéz megszabadulni a „pék izzadtsága” tipusú mondatoktól.

jakab 3:6,8,9 “a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket (…). a nyelvet (…) senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. ezzel áldjuk az urat és atyát, és ezzel átkozzuk az isten hasonlatosságára teremtett embereket”

a földi édesapám azt mondta nekem nemrég: “kislányom, nagyon szép dolog, hogy hiszel. de aki becsületesen akar élni, az éhen fog halni. ezt meg kell értened.”

a mennyei édesapám pedig ezt mondta ma reggel:

(ézsaiás 33:15-16)

"aki igazságosan él, és őszintén beszél, (…) nem fogad el megvesztegetést, hanem elhárítja a kezével, bedugja a fülét, hallani sem akar vérontásról, befogja a szemét, látni sem akar gonoszságot. az ilyen ember (…) kenyerét megkapja, vize állandóan van."

a munkahelyemről egy közeli, jó hangulatú helyre járok ebédelni. nincs benne hiba, csupán az, hogy a napos, tágas helyért és a finom ételért “cserébe” el kell viselnem, hogy szól a tévé, és idétlenebbnél idétlenebb műsorok ömlenek ki belőle, egyenesen a fülembe, a fejembe, és a szívembe. legutóbb egy műsort “volt szerencsétlenségem” látni egy külföldi celebről, aki “öribarit” keresett: vagyis egy valóságshow keretein belül fiatalokat versenyeztetett, akik közül végül egy az ő “örök barátja” lehet.

a kiválasztási ceremónia alatt két lány és egy fiú állt a celeb “trónja” előtt. hosszan áradoztak arról, hogy ők mennyire bent akarnak maradni a show-ban, és, hogy ők miért is méltóak arra, hogy a szőke szépség barátai közé soroltassanak. a kieső lány szinte összeomlott. a maradék kettő pedig örülhetett, mert másnap a celeb magángépre ül velük, és elmegy, hogy megismerje a versenyzők családját. gondolom, senki nem vádol rosszindulattal akkor, ha azt mondom, a celeb megteszi az első és utolsó látogatását a becsapott, média kirakatába kitett családoknál.

a versenynek egyszer vége lesz. a nyertes ideig-óráig örvendezhet, hogy egy híresség mellett töltheti drága idejét. aztán a celeb ejteni fogja. sőt, a celebet is ejteni fogják, ha az első szarkaláb után nem is, akkor az első agyinfarktus, vagy az első rehab-élménye után biztosan. tíz év múlva pedig már tényleg senki nem fog rá emlékezni. de itt és most a magukat megalázó, ebbe a fals, önző szeretetbe görcsösen kapaszkodó fiatalok rajonganak érte. akik, ha tudnák, milyen az igazi barát, nem is foglalkoznának ezzel a milliomos celebbel, sem ezzel a kíméletlen és reménytelen versennyel.

ha tudnák, hogy az igaz barát az, aki önzetlenül, érdekek nélkül szereti őket, aki mindig ott van, akkor is, amikor nem hozzák éppen a legjobb formájukat, aki előtt nem kell álarcot viselniük… akkor mindent megtennének, hogy annak a barátnak a trónja előtt álljanak, és ujjongva üdvözöljék őt.

és, hogy ki is ez a barát, és mit ír róla a biblia?

 lukács 7:34 jézus a “vámszedők és bűnösök barátja”

jános 15:14 “ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.”

jános 15:13 “nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.”

„mindenre van erőm krisztusban, aki engem megerősít!” – zengte kórusban az egész gyülekezet. az igehirdetés témája az erő volt (az az istentől jövő, amely sokszor igazán gyenge, csapásokkal sújtott emberek sajátja), és ez volt az az ige, amelyet többször is hangosan elismételt a közösség.

mi (ki) az én erőm? miért fontos az erő egyáltalán? miért nem a gyenge a „menő”? – ezen merengtem. aztán szépen sorra eszembe jutottak: egy „erőtlen”, fakó színű póló nem tetszik senkinek, előbb-utóbb kidobjuk. egy halászlé felett, amelytől azt vártuk, hogy igazán erős, ízes legyen, és mégsem az, csak kedvetlenül fanyalgunk... egy gyenge fizikumú (vagy jellemű) férfiról azt gondoljuk, hogy satnya, nyeszlett… egy erőtlen (de esetleg tartalmilag helyes) feleletre a tanár csak négyest ad, mert valahogy „nem volt az igazi”… szóval: az erőtlennel van valami gond.

pedig milyen sokan rettegnek, vagy hőkölnek meg, ha kiderül, hogy valakiben erős, elkötelezett, szilárd hit van! rögtön szektás, csőlátású, korlátolt, beteg, szerencsétlen és egyéb jelzőkkel illetik. (nyilván, van egy kategória, a vallásosság, amikor a hit alapja nem a meggyőződés, hanem csak egy álca, dogma, vagy gőgös felsőbbrendűség, de én most nem erről a „hitről” beszélek.) az élő hit, a biblikus viselkedés, az istentől vett értékrend erővel bír. olyan erővel, mely kitűnik, feltűnik. egy erős hitet „nem sokáig” lehet titkolni: minden tett, gondolat, minden leírt vagy kimondott szó árulkodó jel.

erőre szükség van. nem a leuraló, logikátlan, önkényes erőfitogtatásra, hanem a határozott, mégis szelíd, következetes erőre, amely felemel másokat és tartást ad az erő „hordozójának”. az erő lételem.

a forró víz gyógyításra jó, a hideg remekül oltja a szomjat, de a langyos víz nem jó semmire. a langyos víz (…ember, jellem, vezetés, eszme, stb) erőtlen. és annak a sorsa: elvetés.

jelenések 3:15-16 jézus mondja: „tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. bárcsak hideg volnál, vagy forró! így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.”

ha a tévében, a filmekben valamikor is bibliai „idézetet” hallunk, akkor az nagy valószínűséggel a huszonharmadik zsoltár, és általában temetéseken kántálják. „az úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. füves legelőkön nyugtat engem, hűs vizekhez terel…” úgy állítják be, mintha ez a rész a halálon túli létről szólna, amikor már „az örök vadászmezőkön” vándorlunk… pedig jelen, földi életünket írja le ez a zsoltár: az ember, aki istenbe helyezi a bizalmát, mindent megkap, ami az élethez kell, és még ha a mélységekben jár is, emberfeletti béke van a szívében.

ezt a zsoltárt választotta egyik gyülekezeti társam, hogy egy konferencia prológjaként elénekelje. zsúfolásig telt terem. visszafojtott lélegzetek. a férj már a zongora mellett ült, mellette csendesen mosolygó kisfia… felesége kissé elpirulva, izgatottan próbálta a nagyobbik fiút a nézőtéren hagyni, de az szorosan követte őt a zongoráig. így esett, hogy a szólóének családi vállalkozás lett: a házaspár és a két kisfiú ott csoportosult a hangszer körül.

olyan volt, mintha az egész életük zajlott volna le ott, egy néhány perc alatt. a férfi szelíden, méltóságteljesen játszotta élete dallamát. tökéletes és tehetséges volt a dallam, valami mégsem volt az igazi. ekkor lépett be a felesége, aki szorosan mögötte, jól artikulált éneket dalolt bele férje játékába. ketten tették életük énekét teljessé. mindegyik szép volt egymagában is, de tökéletes csak így lett: együtt. a nő rendíthetetlenül énekelte, hogy az úr az ő pásztora, ő a mindenre elég, aki kirendeli a szükségest, és, még ha a halál árnyékának völgyében jár is, nem fél a gonosztól, mert a pásztor sosem hagyja őt őrizetlenül. a két gyerek huncut mosollyal vette őket körül, hol áhítattal hallgatva a szülőket, hol türelmetlenül mocorogva… jól „játszották szerepüket”: a gyermekek gondtalanul, izgágán zsizsegnek a szülők körül, mindaddig, amíg fel nem nőnek. gyermekkoruk, életük és jellemük viszont csak akkor lesz stabil, ha ez a két ember mindig ott énekel "felettük", egységben, szorosan egymás mellett állva, szemüket a jó pásztorra emelve. ilyen az isten szerinti család.

zsoltárok 23:1-6 “az úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. fűves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az úr házában lakozom hosszú ideig.”