myjesus

mostanában nálunk van a házaskör. a „csapatépítés a házasságban” című könyvet vesszük leckéről leckére. ezt az egyik mosolygós szemű, csilingelő hangú házaskörös asszony fordította, aki már két éve feleség. sokat tanulunk tőlük is, és a könyv is érekes.…

íme egy néni, aki nagy valószínűséggel látta mindkét világégést, akaratlanul is végignézte, ahogy a telefonkészülékek mérete és az emberek alázatossága csökken, az infláció és a gyermekkori bűnözés száma pedig nő, most mikrofonba énekli háladalát - kívülről.…

„x-né y vagyok. vagyis tegnap óta már azt sem tudom, ki vagyok, hogyan mutatkozzam be.” – mondta kolléganőm a mellettem álló önkéntes lánynak. elsírta magát. hat gyerek mellett, másfél évtizednyi házasság után, egynapos özvegyként számára minden dolog…

emlékszem, keresztényként először akkor csalódtam istenben, amikor hívő jegyespár barátaim motorbalesetet szenvedtek. kerestem „megbüntetésük” okát, de nem találtam. mindketten kómában feküdtek a kórházban, csövekkel, gipszben, gépeken, sterilen, élettelenül.…