felhívtam a program vezetőjét, meg persze a felettesemet. utóbbi mondta, hogy ha a fiúnak nincs hova mennie, adjunk neki a csöviszállón helyet. megmutattam neki a szobácskát (az egyedüli egyszemélyes lehetőséget, a többiek mind egy légtérben vannak vagy tizen). "na, akkor én beszélni akarok ezzel az emberrel" -mondta a srác, utalva jólelkű főnökömre. "mert én egy szabad ember vagyok, engem korlátozni nem lehet. például nem szabhatják meg, mikor megyek el, vagy jövök ide vissza. és, ha én öt nővel akarok ide bejönni, akkor mi van?" mondom neki, ez egy csöviszálló, itt erre lehetőség nincs, de jobb, mint kint az utcán. "azt te honnan tudod, mi? éltél az utcán? nem. ott én szabad ember vagyok, érted?" mondom neki, jó, ez egy lehetőség, elfogadni nem kell.
a főnököm persze felvilágosított, hogy a szocmunkások külön tanulják, hogyan kell az indulataikat visszafojtani, tehát, hogy kell ilyen esetben viselkedni. de persze ez nem az én hibám, nyugtatott meg. hát igen, én nem vagyok egy tanult szocmunkás. én egy tanult újságíró vagyok. c'est la vie.
jakab 5:11 "ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat."boldogtalan vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zoli 2007.10.03. 16:38:15
Zoli 2007.10.03. 17:11:53
Belegondolva mennyire lealacsonyítja az ember Istent, hogy Őt gyakorlatilag egy majomhoz hasonlítja. És ezzel az ember is saját magát...
Minden nap rádöbbenek valamire, és ez annyira jó. :)