myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2007.09.27. 09:35 sterretje

pipázzunk (?)

napok óta örvendezem: egészséges vagyok! csütörtök van, pont egy hete még tüdőgyulladást állapított meg a dokinő. mondta, hozzám sem nyúl, menjek tüdőgondozóba. nem mentem. meggyógyultam másnapra. isten ugyanis testi és lelki egészséget ígért az őt szeretőknek, és a bibliát hittel tanulmányozóknak.

példabeszédek 4:20-22 „az én szavaimra figyelmezz, az én beszédeimre hajtsad füledet. ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben. mert életük ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testüknek egészség.”

mivel azonban szeretném, hogy épüljön a tüdőm, elkezdtem foglalkozni vele. tegnap voltam sókamrában, hát, érdekes volt, még a szám is sós lett, de a légzés könnyű volt, és a tüdőmet kristálytisztának éreztem. valamint rendeltem egy sópipát is (elefánt alakú, lásd kép), magyarán: rászokom a pipázásra. :)

amúgy nem dohányoztam sosem, ki sem próbáltam, és ennek nagyon örültem, főleg, mikor megtértem, és elolvastam ezt:
1 korinthus 3:16-17 "ti isten temploma vagytok, és az isten lelke lakozik bennetek? ha valaki az isten templomát megrontja, megrontja azt az isten. mert az istennek temploma szent, ezek vagytok ti."
isten nem tiltja a dohányzást, csak azt mondja, hogy mivel ő benne él minden emberben, nem célszerű a testet itallal, dohányzásal mérgezni, tönkretenni.

a keresztényeket sokszor gondolják bolondnak, azt hiszik, isten minden jótól, minden élvezettől megfosztja híveit. épp az ellenkezője igaz. isten igéjének, a bibliának mechanikus követése, betartása megment egy csomó tragédiától: nemi betegségek, májzsugorodás, tüdőrák... isten értünk hozta ezeket a törvényeket, nem ellenünk.

lehet bolondnak tartani az istenben hívőket, de jelen állás szerint osztom derek prince (keresztény író) véleményét: bolond az, aki évente hatalmas összegeket áldoz cigire, hogy végül egy nagyon fájdalmas, hosszadalmas betegségben, a tüdőrákban halálozzon el.

isten a legfigyelmesebb főorvos. engedd, hogy meggyógyítson.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr29178362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zoli 2007.09.27. 12:10:33

Szia!

Öröm Téged olvasni :)

Mi kb fél éve tértünk meg, és kb 3 hónapja meg is keresztelkedtünk a kedvesemmel. Sajnos együtt élünk, és ezen nem akartunk változtatni, de most már minden erőfeszítésünkkel azon vagyunk, hogy összeházasodjunk. :) Az Úr ezalatt a fél év "rendes munkát" végzett bennünk és az otthonunkban. Leszoktunk a cigiről, az alkoholizálásról, nem járunk bulizni, és minden döntésünk előtt figyelembe próbáljuk venni az Úr akaratát, és kidobáltunk minden okkult, bűnös stb tárgyat a lakásból. Hihetetlen, hogy ebben a túlzsúfolt pici lakásban mennyi szabad helyünk lett! :)
Sajnos néha még itt-ott bűnbe esünk, de a bűntudat ilyenkor mindig hatalmas, és én ezt is inkább csak bizonyságként élem át. :) Hiszek benne, hogy teljesen meg fogok tisztulni, és ezt a szándékomat már többször ki is jelentettem Jézusnak :)

Mikor kedvesemmel eldöntöttük, hogy megvalljuk bűneinket az Úrnak (kb 1 hónapja), olyan betegség döntött le minket a lábunkról, hogy két hétig mozogni is alig tudtunk, legbetegebb azon a napon voltam, amikor elmentem volna a bűnvallásra, lázas lettem, és ami vele jár... azóta megtörtént a dolog, de a betegség egyik tünete (köhögés) még mindig nem múlt el teljesen, próbálok keresni igehelyeket a gyógyulásra, tudsz segíteni? :)

Derecket én is nagyon szeretem olvasni, megdöbbentően egyszerűen, érthetően és következetesen magyaráz, tanít, legalábbis számomra mindenképp.

Zoli 2007.09.27. 12:13:22