ma elmentünk az anne frank kiállításra a holokauszt emlékközpontba (páva utca 39, az üllőiről nyílik). nagyon szeretem ennek a hollandiába menekült, és bergen-belsenben elpusztított kislánynak a történetét. egyik földi példaképem ő. naplója felejthetetlen, szavai beleégnek agyamba, érzései ma is élnek, megmozdítanak. könyve képet ad a történelem egyik legborzalmasabb korszakáról.

a kiállítás többi részét is megnézegettük. sokkoló volt látni a múlt (?) valóságát. az akkori plakátokból idézek néhányat: "a zsidó-néger csalfa fajta, szája hazug, ha bedőlsz neki, magyar lány, fajtád szégyene leszel." "zsidóból nem lesz magyar" "szégyeld magad, már megint zsidónál vásároltál!"

megnéztünk egy filmet is. az egyik legfontosabb mondata ez volt: "nem az a kérdés, hogy isten hol volt auschwitzban, hanem az, hogy hol voltak a keresztények."

hiszen

1 jános 3:16 "abból ismerjük a szeretetet, hogy ő az életét adta értünk. ezért mi is tartozunk azzal, hogy életünket adjuk testvéreinkért."

isten kiválasztotta a zsidókat, és megáldotta őket. azt is elmondta, aki az ő népét áldja, az áldott lesz, aki pedig átkozza, átkozott lesz ő maga is. a bibliában erre egyértelmű példát olvashatunk. bálák arra kérte bálámot, átkozza meg a zsidókat.

4 mózes 22:12  „és monda isten bálámnak: ne menj el ő velük, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.”

4 mózes 24:9 „aki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen.”

magyarán: aki zsidózik, annak kampec. ezt isten világosan elmondta. gyakorlatilag saját magunknak csináltuk a bajt, amikor villámgyorsan kiiktattuk magunk közül isten népét '45-ben.

elvesztettük országunk nagy részét? legatyásodtunk? felütötte fejét a pártoskodás, a megosztottság? fogy a magyar? na. ezek éppen azok az átkok, amelyeket mi okoztunk saját magunknak az antiszemitizmussal (meg még sok egyéb, istennek nem tetsző dologgal). nincs más hátra, mint előre: ebből meg kell térni.

kezdd el.