gyerekkorunkban sokat dolgoztunk (mármint szerintem. mások nem így látják). a nyári szüneteket a dinnyeföldön töltöttük a tesómmal, és a teherautó platóján állva kaptuk el a felénk dobott tízkilónyi dinnyéket. naponta több teherautót is megpakoltunk, kábé háromszáz mázsát mozgattunk meg. aztán voltak olyan nyarak, amelyeket a békési piacon töltöttem, reggel hattól este ötig dinnyét árulva, egyedül. igazából nem volt más választásom, viszont nagyon sokat tanultam és fejlődtem, amiért felnőttként már hálás vagyok.

ezek az emlékek nemrég elevenedtek meg bennem. októberben ugyanis elkezdtem kettlebell-re járni. (az edzéseken "füles" vasgolyókat emelgetünk, lendítünk, tartunk.) "nah, mondom, ez olyan, mint a dinnyeföldön!" ugyanazok a keretek: itt sincs más választásom: diétáznom és sportolnom kell azért, hogy meggyógyuljak, és fejlődöm is: erőben, kitartásban, jellemben. rádöbbentem: egy életen át kamatoztathatom azokat a rég megtanult dolgokat!

az elmúlt időszakban hajlamos voltam lenézni ezeket a tudásokat, tapasztalatokat, eredményeket. hallgattam azokra, akik azt sugallták (mit sugallták? szemtől szemben, határozottan állították), hogy csak a nagy - anyagi vagy szellemi - gazdagságot elérő emberek számítanak sikeresnek, életképesnek, boldognak. ha nem ilyen vagyok, akkor valami baj van az életemmel (hitemmel, képességeimmel). mert mit tudok én felmutatni? azt, hogy kitartó vagyok, hogy lehet rám számítani, hogy a munkabírásom átlag feletti? mit számít az? valójában mit tettem én le az asztalra? semmit!

aztán istenhez fordultam, hogy döntse el ezt a vitát, csillapítsa le a belső békétlenséget, és mutassa meg az igazságot... (nyugtasson meg afelől, hogy a nagy kitartással véghezvitt kis dolgok is érnek számára valamit!) rátaláltam a példabeszédek tizenhat harminckettőre. íme az igazság.

nem csak a nagy épületek építői a sikeresek. nem csak a nagy tömegek vezetői a követendők. nem azok, akik egyszer csak kitűnnek, majd eltűnnek. a türelmesen, hosszú évekig, a sötétben és hidegben is, a megvetések és felháborodások közepette is szolgálók, dolgozók ugyanolyan kedvesek istennek. a falu végi pap, aki eltemeti a rokonok nélkül maradt öregasszonyt. a minden feszültséget tompító, precíz titkárnő. a takarítónő a suliban. isten sikeres emberei. 

„többet ér a türelmes kitartás, mint a nagy hősiesség, és az önuralom, mint a hadi sikerek.” (példabeszédek 16:32)