ebben az évben megpróbálom újra végigolvasni a bibliát. ez az a könyv, amelyet akárhányszor olvas az ember, mindig újnak hat. hiszen csak látszólag írták emberek, valójában az élő isten szava!

idén is több olyan (lényegtelennek tűnő) részlet ragadta meg a képzeletemet, ami felett eddig simán elsiklott figyelmem. az egyik az volt, hogy nóé bárkába zárásakor hatszáz éves volt, amikor újra birtokba vehette a földet, viszont már hatszázegy. vagyis: a családjával (fiaival és menyeivel) összezárva, sok-sok büdös állatot szagolgatva telt a születésnapja. roppant kiábrándító (ingerült, hétköznapi, sivár…) lehetett. mindeközben azonban isten éppen az életének a megóvásán munkálkodott.

sokszor olyan könnyű az önsajnálat mocsarába merülni: miért kell ilyen körülmények között élnem, miért nem épül már a házunk, miért nem esek teherbe, pedig már több mint egy éve diétázom, gyógyszerezem magam, olyan gyorsan rohannak az évek… mennyire szerencsétlen vagyok én! isten pedig közben azon dolgozik, hogy mindennapi kenyerem az asztalon legyen, és ne essek el a megannyi rám leselkedő bűn-csapdában. a mai lecke tehát ez: bárkám sötétjében sokkal többször kell elgondolkodnom azon a fényes nagyságon, ami maga isten, aki sokkal magasabbról, és sokkal tovább lát, mint ahogyan én. (hála neki!)

tegnap pedig már józsef történeténél jártam az olvasásban. az a fél mondat ragadta meg a figyelmemet, hogy „bizony közelről megfigyeltem, és jól láttam, hogy bánnak veletek az egyiptomiak! ezért elhatároztam, hogy kiszabadítalak titeket az egyiptomi nyomorúságból…” (2mózes 3:16-17) isten közelről figyelte a történéseket. minden kínzást, fizikai és verbális agressziót, amit a népe egy tagja elszenvedett, azt az isten megfigyelte. nem csak oda-odapillantott. nem élvezte a kínzatást. nem hirtelen ítélt. nem hirtelen szabadított meg. nem. az az isten, akit könyörtelennek neveznek oly sokan, nem hagy el legfájdalmasabb óráinkban. megfigyeli a dolgokat: a kínzót és a szenvedőt is. a megfelelő időben pedig lép:

2mózes 3:17 „elhatároztam, hogy kiszabadítalak… a nyomorúságból.”