ma ezt az élményemet posztoltam ki a fb-ra: „tegnap este egy nő lépett elém a gyűjtőponton. két csodaszépen csomagolt dobozt adott át. "egy 3-4 éves kislányn..." - mondta, de elcsuklott a hangja. száját eltakarva kisietett. tisztelem azokat, akik gazdagságukból adnak ("annyi játéka van a gyereknek!"), azokat is, akik boldogságukból ajándékoznak ("nekem is van két gyermekem")... de példának tekinteni igazán azokat tudom, akik fájdalmukban is képesek adni.”

egy ismerősöm pedig ezt a kommentet írta alá: „sokszor azt hiszem, jók a motivációim, ezek a szavak viszont ráébresztenek, hogy túl sok bennem az önsajnálat és az elégedetlenség, sokszor a harag, ha rászorulót látok- a harag a hatalommal szemben - miért hagyja? - miközben elfelejtem, hogy a dolgunk az lenne, hogy az embereknek meglássák: nem a körülmények függvénye, adni bárki tud - aki elengedni tud.”

zsoltárok 147:3 (isten) „meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.”