myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2013.09.10. 08:49 sterretje

béke utca

sok kis falun haladunk át, míg a nógrád megyei intézetbe érünk. most hétvégén vettem észre, hogy az egyik pici településen nemrég fa táblácskákat helyeztek ki, jelezvén, hogy mit hol talál az erre tévedő utazó.

ki van táblázva az iskola, az óvoda, és néhány fontosabb utca is. a vasútállomás csak rövidítve fért ki, emígyen: „v.állomás”. heves forróság járt át, hiszen hirtelen ezt így olvastam: „vallomás”. pár utcával odébb pedig újabb tábla jött: „orvos” és „béke utca”.

több volt ez számomra, mint néhány új tábla. hiszen másfél éve járunk szolgálni-szeretni-bibliázni a látássérült, értelmi fogyatékos intézetlakók közé, amelyet istentől jövő elhívásomnak tekintek. és ezen az úton, (fizikálisan és szellemileg is) egyszer csak ott terem egy tábla: „vallomás”. a „tábla” egy kis utcába invitál, elterel életem széles főútjáról. isten azt várja, hogy valljak neki? igaza van. régóta nem tettem ezt meg. nem raktam le elé az út során szerzett terheket, sérelmeket, fájdalmakat, félelmeket. ő azt akarja, hogy valljak… én meg azt mondom neki, ugyan már, majd megoldom egyedül.

még fel sem eszméltem, és újabb kis utcába próbál terelni: „orvos” és „béke utca”. ezek is kis utcácskák. nem azt akarja, hogy a főútról végleg kanyarodjak el, csak azt, hogy térjek be az orvosok orvosához, a béke forrásához: azaz őhozzá.

zsoltárok 27:11 „taníts meg, utadon járni, örökkévaló”

Szólj hozzá!

Címkék: isten elhívás


A bejegyzés trackback címe:

http://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr925505371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.