myjesus

mozgalmas hétvégém egyik eseménye az „informatika a látássérültekért” alapítvány által szervezett tanfolyam volt, amelyen ismertették a látássérülteket segítő számítógépes és telefonos alkalmazásokat, programokat.

a képzést egy aliglátó és egy vak férfi felváltva tartotta, és nagyon informatív és sűrű volt. (iszonyatosan kellett koncentrálnom, hogy mindent megértsek: képernyőolvasó, nagyító, androidos és iphone-os alkalmazás, pénzfelismerő, útvonaltervező… csak úgy röpködtek az „okosságok”.)

ami ezen felül megragadott, az az volt, hogy a legtöbben azért jöttek el, mert látássérült családtagjuknak akarnak segíteni: egy lány például betegségben látáskárosulttá vált apjának szeretne kedveskedni, hogy az valahogy újra tudjon olvasni.

megindító volt látni azt az elegáns fiatal nőt is, aki tízéves vak kislányával érkezett, hogy az információt szerezhessen az új számítógépes programokról. az anyuka jegyzetelt, és időnként puha, finom mozdulatokkal megérintette a kislányt. vidámak, tiszták és szépek voltak… sokszor „kellett” rájuk néznem, hogy erős kapcsolatukban gyönyörködhessem. aztán volt ott egy férfi is, aki azért tette meg a hosszú utat a fővárosig, hogy hatékonyabban segíthessen kisebbik fiának a tanulásban – felső tagozatban ugyanis a tankönyvek már meglehetősen apró betűsek, lehetetlen velük megbirkózni segédeszközök nélkül.

„persze, ez egy szülőtől elvárható, mondhatni természetes.” – mondhatnád. sokan azt tartják, hogy a szülők mindent megtesznek a gyermekükért, hogy annak jobb legyen, de szerintem ez nem igaz. szeretik úgy feltüntetni, hogy ők a gyerekeik boldogságát keresik, azonban fogalmuk sincs, hogy a gyerek mitől lenne valóban az. csakis egy jó szülő áldoz időt, pénzt, figyelmet arra, hogy felfedezze és fejlessze gyermeke egyéniségét, jellemét,  és megtalálja boldogságának kulcsát. a többi szülő csak hangoztatja ugyanezt, valójában azonban tesznek egy csomó dolgot, amitől ők maguk lesznek boldogak, és elvárják, hogy a gyerek is attól legyen megelégedett.

szóval, a mai nap tapasztalatai alapján elkezdtem gondolkodni istenen, mint jó szülőn:

-a mi mennyei atyánk mindig odafigyel ránk, egyéni igényeinkre, problémánkra.

-kész áldozatot is hozni értünk, azért, hogy fejlődhessünk, jobb legyen nekünk (ideje, türelme, szeretete végtelen).

-jó szülőként sosem hányja a szemünkre, hogy ő mennyi áldozatot hozott értünk.

-megfedd, de azt igazságosan teszi, a mi javunkra, fejlődésünkre (ahogy a zsidók 12:6-ban olvassuk: „mert akit szeret az úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad.”).

-leül mellénk, elmagyaráz mindent, időnként puhán megérint, bátorítón megsimogat.

-kapcsolatunk olyan békességes és tiszta, hogy az másokat is felbátorít.

-sokszor nem értjük, mit miért tesz, nem értünk vele egyet, talán még lázadunk is, mégis, tudjuk, hogy mindig ott van, soha el nem hagy, és megbízhatunk benne, kinyílhatunk előtte.

ilyen a jó szülő. ilyen a mennyei apukánk.

máté 7:9-11 „melyik apa adna a fiának követ, ha az kenyeret kér tőle? vagy ha a fia halat kér, kígyót ad-e neki? ha tehát még ti is — bár romlottak vagytok — tudtok jó ajándékot adni gyerekeiteknek, mennyivel inkább mennyei atyátok! ő biztosan megad minden jót azoknak, akik elkérik tőle!”