beleszerettem az őszbe. három évtizeden keresztül elképzelhetetlennek tartottam, hogy ez megtörténik. mégis így alakult. ezen a hétvégén pedig újra meggyőződhettem róla: nem hirtelen fellángolás ez, valóban megszerettem ezt az évszakot. a nógrádi táj, amely eddig a zöld számtalan árnyalatát mutatta meg nekünk, most vibráló sárgákkal, hihetetlen pirosakkal, és szelíd barnákkal várt minket. a szürke ég és esőáztatta aszfalt pedig hozzá illő kerettel látta el a csendéletet.
családi okokból már hetek óta nem láthattuk az intézetis fiatalokat. nagyon hiányoztak már, és kicsit féltem is, hogy nem fognak ránk emlékezni, vagy hűtlennek tartanak majd, aki hanyagolja, elhagyja őket. nem így történt. kitörő örömmel fogadtak, és a tizenöt szellemi fogyatékos, látássérült ember perceken belül a társalgóban volt.
énekeltünk. istenről szóló dícséretünkhöz a kopogó eső adott zenei aláfestést. vártak – tűnődtem. énekelnek, imádkoznak, figyelnek – csodálkoztam. tudták, hogy hol tartottunk, és várták, hogy mi jön: melyik parancsolatról beszélünk majd. mennyire nem ezt „néztem ki belőlük”. még mindig a félelem és az ítélkezés mocorog a szívemben. milyen gonosz szolgája vagyok én istennek, de mennyire jó, hogy ő pedig akar hozzájuk szólni, hisz bennük, öleli őket, foglalkozik velük!
„a neöljneparáználkodjál következik most, ugye?”– várta egyikük a megerősítést. „igen, de az két külön dolog” – válaszoltam neki. nehéz volt ez az óra is. a testi érintés izgalmát egész életükben hiányoló embereknek arról beszélni, hogy isten egyetlen társat teremtett mellénk, akihez a sírig hűen kell élnünk… nehéz. beszélsz, de te magad sem hiszel abban, hogy ez rájuk is igaz! „nekem van szerelmem…” „mi barátok vagyunk a kingával, nem a feleségem, hanem a barátom” – mesélik lelkesen. már megint azt hittem, hogy egy ismeretlen területről beszélek nekik, de már megint kiderült, hogy tévedtem. a legfontosabbakat: szeretet, gyűlölet, hűség, bűn, megbékélés – mind-mind megértik, érzik, és reagálnak ezekre az érzelmekre, egy sajátos világképük van ezekről. és csodás ezt meglátni. megint tanultam, pedig adni mentem.
lukács 10:27 „szeresd az urat, a te istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.”
filippi 2:2 „teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.