myjesus

eljött ez is... az a nap, amikor a fogyatékos intézetben, ahol kéthetente vasárnaponként tartunk bibliaórát, (és ahol most a tízparancsolatot vesszük végig), a szülőtisztelettel kapcsolatos parancsolat lényegét osztottuk meg a lakókkal.

féltem ettől a naptól. évek vagy évtizedek óta intézetben élő, középsúlyos-súlyos értelmi fogyatékos vakoknak beszélni arról, hogy isten azt kéri, tiszteljük a szüleinket… nem tűnt egyszerű feladatnak.

az alkalom elején a „hittanosok” – ahogy magukat hívják – harmonikus egységben és pontossággal imádkozták el a miatyánkot… „miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek…” ó, igen… könnyű mondatok, de milyen nehéz gondolatok ezek…

az énekeket minden erejükkel követni akarták, így történt, hogy a szavak vége mindig hangosabbra, és igazán szívbe markolóra sikerült… „so-ha nem fél már a szí-vem, mert ve-lem van a-zúr…”

és aztán megkezdődött az emlék-áradat.

nem ismertem anyámat. otthagyott a kórházban. meghalt… az enyém él, de nem látogat.

(elég, elég, elég, elég…)

volt egy jó nevelőm, aztán meg egy gonosz. ha erre gondolok, sírnom kell.

(nem, nem, nem bírom…)

megvertek. seprűvel. ostorral… pálcával… kézzel… engem meg minden kézbe kerülő dologgal ütöttek.

(istenem, mondj már valamit! nem tudok megszólalni!)

a szüleink nem azért méltóak a tiszteletre, mert jók, gondoskodó, szerető emberek (voltak). nem... a szüleink adtak életet nekünk, és ezzel tudva-tudatlanul engedelmeskedtek istennek: bepillanthattak a teremtés misztériumába, életet hozhattak létre és adhattak. ezt megtették, és ez az, amely tiszteletre méltó bennük. nem isten hibája, hogy a szülők nem ajándékként fogadták ezt a lehetőséget, és visszaéltek a „hatalmukkal”. isten azonban várva várja, hogy készséget mutassunk a megbocsátásra, hogy levehesse a gyűlölet, a harag, a megbocsátatlanság terhét a szívünkről.

körbenéztem a teremben. azokat a szemeket, arcokat, amelyeket láttam, sosem fogom elfelejteni: azok az elmondottak tökéletes megértéséről árulkodtak. és ettől a naptól kezdve nem vagyok meggyőzhető arról sem, hogy a szellemi fogyatékos emberek nem fogják fel, nem értik, nem érinti meg őket a bűn, a gyűlölet, a megbocsátás, vagy a szeretet fogalma.

zsoltárok 19:8-9 „az úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az úrnak bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyűt. az úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket.”