már megint jó ideje nem jelentkeztem… pedig sok örömteli dolog történt velem, amiért nagyon hálás vagyok istennek. a legfontosabb, hogy bemerítkezett az első lányunk, (vagyis, az általunk vezetgetett gyülekezeti ifjúsági csoportból az egyik kamaszlány). isten izgalmas-csodálatos ajándékának tekintem azt, amikor láthatok egy embert megváltozni, nagy horderejű döntést hozni, kegyelmet elfogadni, elköteleződni.

lányunk döntése már régóta érlelődhetett benne, hiszen a reménység fesztiválon a többi ifissel előre ment, hogy kifejezze nyitottságát az úr jézus felé… majd egy nyári táborban ismét erős lökést kapott, mely végül arra késztette, hogy behívja jézust a szívébe, és ennek jeleként bemerítkezzen.

hálás vagyok istennek, hogy lehetőséget ad arra, hogy szeretetének üzenetével elérjek másokat. ennek a lánynak a megtérésében konkrétan nem sok szerepem van, hiszen nem ifin, hanem két másik eseményen kapott indíttatást arra, hogy az úr hívására válaszoljon. mégis, örülök, hogy több alkalommal beszélhettem neki jézusról, a kegyelmes istenről.

olyan ez az egész, mint amikor a bűnös asszony kiöntötte a drága olajat jézus lábára. elvileg semmiség volt, nem csinált semmi érdemlegeset, mégis, jézus a szeretetének jeleként vette, ajándékként tekintett a gesztusra. én is egy ilyen asszony vagyok. jézusnak a lábát mosom csak meg, s hajammal törölöm meg a drága lábat, mely értem átszegeztetett. nem teszek semmit, csak kifejezem neki, hogy mennyire szeretem. ő pedig cselekszik. megszólítja a kamaszlányokat, a céltalanokat, a fogyatékosokat, a bűnösöket… és én mindezt láthatom! ez az ajándéka a lábmosásért. de ez a legszebb és legnagyobb ajándék, amit kaphatok tőle.

lukács 7:37,38, 50 „és ímé a városban egy asszony a ki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő (jézus) a farizeus házában leült enni, hoza egy alabástrom szelencze drága kenetet. és megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené drága kenettel. monda pedig (jézus) az asszonynak: (…) eredj el békességgel!”