este lídiás imaalkalmunk volt kedves imádkozó barátnőmmel. ezek az összejövetelek, mióta egy hosszabb szünet után újra szervezni kezdtük, különösen áldásosak. mindkettőnk azt tapasztalja, hogy az átolvasott, megbeszélt igerész még napokig zakatol a szíveinkben, és az imáink is sokáig erősítik a mindennapjainkat.

most a huszonkettedik zsoltárt olvastuk el, mely jézus szenvedéseinek döbbenetesen pontos leírása (jézus születése előtt több száz évvel íródott, részletesen utalva a kereszthalálra is, amely a zsoltár megírásakor még nem volt egy ismert, alkalmazott halálnem).

innen elkanyarodtunk ahhoz az újszövetségi részhez, melyben az áll, hogy jézus vért izzadt (pontosabban: izzadtsága olyan volt, mint a vér). imatársam azt mondta, nem szívesen gondol arra, hogy jézusa véres arccal szenved, és az ő hitét ez egyáltalán nem erősíti. én megosztottam vele azt, hogy ha én arra gondolok, hogy a megváltóm előre látta, hogy milyen mérhetetlen emberi mocsokságért kell neki, ártatlannak meghalnia, és ezért még vért is izzadt, az számomra még közelebb hozza őt, még nagyobb tiszteletet, szeretetet és imádatot vált ki belőlem. persze, az a tény is elég, hogy már akkor szeretett és meghalt értem, amikor még nem is foglalkoztam vele, nem is voltam vele kapcsolatban… de ha belegondolok, hogy fizikailag mit élt át miattam, helyettem, akkor a benne való hitem, az érte érzett hálám még forróbban lángol bennem!

elmondtam azt is, hogy a vérizzadás egy egyébként máskor is tapasztalt, orvosok által feljegyzett jelenség. (tehát „simán” elképzelhető, és racionálisan is megmagyarázható, hogy jézus, szellemben megkapva minden egyes emberi aljasságot, amiért kínhalált kell szenvednie, olyan lelki gyötrelmet élt át, hogy az fizikai testén is megmutatkozott…)

kicsit utána olvastam, és a következő, orvosi véleményen alapuló írást találtam erről a jelenségről:

 „miután jézus és a tanítványai a jeruzsálem délnyugati részén levő felházban elfogyasztották a húsvéti vacsorát, felmentek az olajfák hegyére, ami a várostól északkeletre emelkedett. a gecsemánéhoz közeledve jézus – tudva, hogy halálának ideje közel van – nagy lelki gyötrelmeket szenvedett, és – mint az orvos lukács írja – izzadsága olyanná vált, mint a vér.

bár ez nagyon ritka jelenség, a véres verejték előfordulhat felfokozott érzelmi állapotban, vagy olyan személyeknél, akiknek vérzési rendellenességeik vannak. annak következtében, hogy vér kerül az izzadság-mirigyekbe, a bőr törékennyé és érzékennyé válik. lukács leírása inkább a véres verejtékre utal, mint külső elválasztású mirigyek chromidrosisára (barna vagy sárgászöld izzadság) vagy stigmatizációra (vér szivárgása a tenyérből vagy máshonnan). bár néhány szerző feltételezi, hogy véres izzadás keringési zavart okozott, mi bucklinnal értünk egyet, aki szerint jézus tényleges vérvesztesége valószínűleg minimális volt. mindazonáltal az izzadás az éjszaka hidegében megfázást okozhatott.”

és itt egy másik orvosi vélemény is ugyanerről a jelenségről:

„aztán elindult, és szokása szerint az olajfák hegyére ment; követték őt a tanítványok is. amikor odaért, azt mondta nekik: „imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” majd mintegy kőhajításnyira eltávolodott tőlük, és térdre borulva így imádkozott: „atyám! ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd.” ekkor megjelent neki egy angyal az égből, és megerősítette. aztán a halállal tusakodva még buzgóbban imádkozott. a verejtéke olyan lett, mint a földre hulló vér cseppjei. ezt mindig ki szokták hagyni – mondja dr. thomka istván szívsebész. – erről ritkán esik szó, amikor krisztus szenvedéséről beszélnek. amikor vércseppeket izzadt a getszemáni kertben. kínszenvedéseit általában az ostorozástól számítják, pedig szenvedéstörténete az előző este kezdődik, amikor a rettenetes lelki terhek, és igen, miért szégyelljük kimondani: a félelem miatt vércseppeket izzadt. ezt egyedül a lukács evangélium említi, és talán nem véletlenül, hiszen lukácsról tudjuk, hogy orvos volt, tehát ő az, aki olyan apróságokat is feljegyez, amelyek mások figyelmét elkerülik. ezt később sokan, sokféleképpen (főként misztikusok) próbálták magyarázni, s inkább jelképnek tartották. a modern orvosi irodalom azonban ismeri ezt a jelenséget: hematidrosisnak nevezik, s egy amerikai szerzőpáros (j. e. holoubek és a. b. holobouk), a lousianai állami egyetemről, 1996-ban közreadott róla egy tanulmányt a journal medicin-ben. az volt a címe, hogy blood, sweat and fear: a classification of hematidrosis. vagyis: vér, verejték és félelem. a hematidrosis osztályozása. közönségesen szólva: ahogy lehet vért hányni, úgy lehetséges vért izzadni. ugye, a magyar nyelvben van is egy ilyen nyelvi fordulat: valaki annyira szenved, hogy „vért izzad”, és ezt szó szerint lehet érteni. persze, ez rendkívül ritka klinikai jelenség, az említett cikk szerint is mindössze huszonhat ilyen esetet írtak le a huszadik században. de úgy is mondhatnám: a cikk huszonhat konkrét esetet dolgoz fel. nem is olyan kevés!”

1 péter 1:18-19 „nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren, (…) a krisztusén”