myjesus

"a szeretetben élők mélyre látnak, a reménységben élők messze látnak, a hitben élők mindent másképp látnak."

na, most szólj hozzá!

ők olvasnak engem:

free counters

kincsre leltem jézusban

Daisypath Anniversary tickers

2011.09.09. 20:21 sterretje

levél sátánnak

kedves sátán!

(bár nem is értem, miért használom ezt a jelzőt, hiszen te mindig minden voltál, csak éppen kedves nem. a bibliában is ezt olvastam rólad, és manapság, amikor az életemben tapasztallak, akkor is úgy érzem, hogy te nem vagy egy jellemes teremtmény.)
 
ma, amikor újra arcátlanul közel jöttél hozzám, és sötét, rideg felleggel borítottad be a szellememet, elhatároztam, hogy írok neked. csak, hogy megtudd: figyellek, ismerlek, és tudom, mi a célod… de tőlem nem kapsz már meg soha semmit. nem, nem átkozlak meg, (pedig azt érdemelnéd), mert isten szavából, a bibliából tudom, hogy téged még az isten angyalai sem átkoztak meg, hogyan tehetném én, emberi lényként? mégis, tudnod kell: ellenségek vagyunk.
 
régen akartad (és sajnos meg is kaptad) a gondolataimat, a szavaimat, az időmet, a pénzemet, a tisztaságomat. de ez megváltozott: most már nincs jogod semmihez. istené vagyok, jézus oltalma alatt állok, magam mentem be oda, kitaszítva ezzel téged. remélem, eddig világos.
 
elérted, hogy lenézzem magam, és arra gondoljak, hogy én soha sem adok életet, soha sem leszek jó anya. közlöm veled, hogy rájöttem, miben mesterkedsz, és könyörögtem az úrhoz, hogy változtassa meg konok szívemet, hadd vágyjak a szülőségre. sok idő, és isten elárasztó szeretete kellett hozzá, de sikerült. anya leszek, bár tudom, hogy neked, akinek a teremtő isten, az élet születése, a szeretet áradása, és a hűség a legnagyobb ellenségei, ez nem tetszik.
 
akkor is anya leszek, ha te mindent bevetsz, hogy ebben megakadályozz. ugyanis isten, az élet ura, a legnagyobb tanácsosom és bátorítóm, másként rendelt felőlem. tudom, hogy te is ott voltál ma a klinikán, abban a szobában. éreztelek. az orvos szavai rémisztő jégfalként közeledtek felém. te voltál a szavakban. zsibbadt a szívem, és tudtam, hogy te, egyedül te vagy az, aki a doktor minden mondatát még rémisztőbbé teszed. tudom, hogy amikor a diagnózist kimondta, búcsúzóul még szembe is köptél. szinte éreztem, ahogy elborítja arcomat, könnyáradat formájában.
 
de van egy nagy hírem, sátán. isten szolgái sem késlekedtek ám! segítségemre siettek, gondolom, te is hallottad szárnyuk susogását, és láttad, ahogy tárcsázták a számomat, átöleltek, vagy zsebkendővel letörölték a könnyeimet. tudom, hogy tudod, de azért leírom, hogy írásos nyoma maradjon: isten már akkor gondoskodott rólam, amikor te még sehol sem voltál! ezért rögtön az ország legjobb orvosához vezetett, egy jó klinikára, ahol ráadásul a barátnőm dolgozik biológusként. rájöttek a problémámra, és a megoldást is tudják rá! tudatom veled továbbá, hogy rekordidő alatt kaptam műtéti időpontot, és nehogy azt gondolod, hogy elijesztettél a műtét árának közlésével, mert meg lesz a pénz is! rövidesen pedig gyermeket ölelhetünk, és ezt ne fenyegetésnek vedd, hanem tényként.
 
üdvözöllek üdvözülök,
 
tímea


5 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://myjesus.blog.hu/api/trackback/id/tr683214430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noematska 2011.09.14. 22:30:25

Imádkozom értetek.
Tudom, hogy Jézus szeret és a legjobbat és a legjobbkor adja azoknak, akik szeretik őt.

Matska

sterretje · www.gportal.hu/alekszatim 2011.09.25. 21:29:37

@Noematska: köszönöm szépen az imáidat! szükségem lesz rájuk. kedden műtét...

~˘˘˘˘˘ˇ~ 2014.03.06. 14:37:31

Szia!
Minden rendben lesz! Drukkolok neked nagyon :-).
Egy sorstársad :-)

~˘˘˘˘˘ˇ~ 2014.03.06. 14:38:05

Most esett le ez egy rági post.
Hogy vagy azóta?

sterretje · www.gportal.hu/alekszatim 2014.03.06. 15:03:35

@~˘˘˘˘˘ˇ~: szia, sorstárs! azóta rengeteg víz lefolyt a dunán. egy évre rá kiderült, hogy inzulin-rezisztenciám van. másfél éve diétázom. fél éve pedig futok, nagy szerelem lett! babánk nincs még. ha idén felépül a házunk (3 gyerekszoba van a tetőtérben...), elindítjuk az örökbe fogadást. röviden ennyi. nem hagyom győzni az ellenfelet!
süti beállítások módosítása